Kézdivásárhely idei költségvetésében 464 ezer lejt különítettek el a Vigadó Művelődési Ház működtetésére és az épület javítására. A Városi Színház fenntartási költségei nem szerepelnek az összegben, a színháznak a Vigadó ad ugyan otthont, de működtetője a 2010-ben bejegyzett Vigadó Kulturális Alapítvány.
Lung László Zsolt intézményvezető érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy a Vigadó saját bevétele az utóbbi színházi évadban az előző évek ötszörösére növekedett. Az idei költségvetésben a karbantartási és felújítási munkálatokra különítettek el nagyobb összeget, a termek és folyosók tatarozásával folytatják az ingatlan korszerűsítését. Ami a tevékenységeket illeti, idén is folytatódnak a múlt évi rendezvények, a gyermekprogramok pedig bővülnek. A Vigadó emeleti kistermében szerveznek képzőművészeti tárlatokat, de a helyiség teljes felújításáig nincs még konkrét kiállítás tervben. A két jelenlegi kiállítóterem közül csak az emeleti marad meg, amely koncertteremként is működik, a földszinti megszűnik, ugyanis elég sok bemutatkozási lehetőség adódik városszerte: az Incze László Céhtörténeti Múzeumban, a Gyűjtemények Házában és az Erzsébet Teremben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.