Putyin BudapestenSzélesítik az együttműködést

2015. február 18., szerda, Világfigyelő

Az orosz államfő szerint jó lehetőségek vannak a Magyarország és Oroszország közötti gazdasági együttműködés szélesítésére. Ezt Vlagyimir Putyin jelentette ki tegnap Budapesten az Országházban, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett. Közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Oroszország az elmúlt években az egyik legfontosabb külgazdasági partnere volt Magyarországnak, és tenniük kell azért, hogy a kereskedelmi forgalom ismét növekedjék. A tavaly kötött egyezmény a paksi bővítésről és az annak megvalósításához nyújtott kedvezményes orosz hitel nagyon kedvező üzlet Magyarországnak – mondta az orosz elnök.
 

Koszorúzással kezdődött
Vlagyimir Putyin először a Hősök terén helyezett el virágokat a hősök emlékkövén. Az orosz államfő ezután hadisírokat koszorúzott a budapesti Fiumei úti Nemzet Sírkertben található szovjet parcellákban. A második világháborúban, valamint az 1956-os forradalom idején meghalt szovjet katonáknak emléket állító parcellákat egy orosz alapítvány újította föl. Ellenzéki pártok előzőleg tiltakoztak a koszorúzás miatt, amiért az emlékmű ellenforradalomként emlékezik meg 1956-ról.
Vlagyimir Putyint tekintélyes tárgyaló­küldöttség kísérte el idei első európai láto­gatására: Szergej Lavrov külügyminiszter, Alekszandr Novak energiaügyi, Alekszej Ul­jukajev gazdaságfejlesztési, Nyikolaj Fjo­do­rov mezőgazdasági miniszter, az orosz–magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság elnöke, Pavel Popov védelmi miniszter-helyettes, Vlagyimir Megyinszkij, a kulturális tárca vezetője és Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter, továbbá jelentős állami vállalatóriások vezetői, mint Alekszej Miller, a Gazprom energetikai cég vezérigazgatója, Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Állam­vasutak első embere és Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője is.


Megbeszélés után
Közel kétórás négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök az Országház­ban. Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Vik­tor közölte, minél előbb rendezni kell, még­pedig ésszerűen kell rendezni az Európai Unió és Oroszország közötti viszonyt. Sze­rin-te Oroszország kirekesztése Európából nem ésszerű dolog. A térség biztonságát nem lehet Oroszország ellenében megteremteni – mondta, hozzátéve, hogy a rendezésnek jó kiindu­lópontja a minszki tűzszüneti megállapodás. A rendezés alapja – folytatta – a béke és az eurázsiai gazdasági együttműködés lehet.
Oroszország megbízható partnere Euró­pának és Magyarországnak a gáz- és olajszál­lításban – mondta Vlagyimir Putyin. Kiemelte: minden kérdést megoldottak, amelyet a magyar fél felvetett. A Gazprom készen áll arra, hogy a fel nem használt gázmennyiséget átütemezze az elkövetkező időszakra, és Magyar­országnak nem kell kifizetnie a fel nem használt gázmennyiséget – közölte. Putyin arra is kitért: a Gazpromnak nincs ellenvetése, hogy a tárolt gáz mennyiségét, a tárolási kapacitásokat növeljék. Az orosz elnök kifejtette: nem lemondtak a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről, hanem nem engedték nekik, hogy megvalósítsák. Oroszország kénytelen volt lezárni a projektet, nem kaptak lehetőséget a megvalósításra – jelentette ki. Közölte, hogy a korábban tervezett Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítésére létrehozott South Stream Hungary nevű orosz–magyar közös vállalatot hasznosítani lehetne a Török Áramlat meghosszabbítására Európá­ban. Mint mondta, készen állnak, hogy megteremtsék a lehetőséget arra, hogy Törökorszá­gon keresztül jusson el a gáz Európába, és ha logisztikailag lehetséges, Bulgárián keresztül is szívesen szállítanak gázt. Nem akarnak senkit elvágni a gázhoz jutás lehetőségétől, ki kell számolni, hol gazdaságosabb a szállítás – hangoztatta. Hozzátette: biztosan nem fognak lemondani az együttműködésről Törökország­gal. Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy országa továbbra is készen áll a kölcsönösen kedvező partneri együttműködésre Magyar­országgal, valamint az orosz energiahordozók szállítására. Meg­jegyezte: a Mol jelenleg olajlelőhelyet tár fel Nyugat-Szibériában, és a cég növelni tervezi az olajkitermelését, Oroszor­szág pedig segíti ebbéli törekvésében.
Orbán Viktor elmondta, egyetértés született az idén lejáró hosszú távú orosz–magyar gázszállítási szerződés megoldása ügyében. Hozzátette, a technikai kérdések még hátravannak, de e szerződés keretein belül lehetőség van arra, hogy az eddig fel nem használt gázt Magyarország a jövőben felhasználhassa, és mindig az igénybevételkor fizethessen. Ez nagy megkönnyebbülés számunkra – mondta. A kormányfő úgy fogalmazott: biztonságba helyezték a magyar családok energiaellátását, és garantálták a magyar ipar működését is. Orbán Viktor kérdésre azt is elmondta, hogy e megállapodás nélkül, a biztosan és kiszámíthatóan érkező orosz gáz nélkül nem lehetne folytatni a rezsicsökkentést.


Egyezmények
Öt egyezményt hagytak jóvá Magyar­ország és az Oroszország képviselői. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jelenlétében egyezményt írtak alá az atomenergia-ipari képzés területén, valamint kicseréltek egy olyan megállapodást is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Orosz­országi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. Emellett orosz–magyar regionális, egészségügyi és felsőoktatási együttműködésről szóló egyezményeket írtak alá a két kormány képviselői.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1443
szavazógép
2015-02-18: Közélet - Iochom István:

Készülnek a disznótoros fesztiválra

A február 21-ei bálványosi disznótoros fesztiválon tíz magyarországi és hét hazai csapat vesz részt – tudtuk meg Daragus Attila főszervezőtől, Torja polgármesterétől.
 
2015-02-18: Világfigyelő - :

A Debalcevénél történtek meghiúsíthatják a békét (Ukrán válság)

Az oroszbarát szakadárok tegnap benyomultak az ukrán kormányerők által védett Donyeck megyei Debalceve városába, ahol lapzártakor súlyos harcok folytak. A történtek miatt bizonyosra vehető, hogy a felek nem fogják teljesíteni a nehézfegyverek kivonását a frontvonal mellől a közeljövőben, ahogy arról Minszkben megállapodtak.