A laborfalvi orgona jó példa arra, hogy a templomi hangszerek története állandóan változó, új részletekkel gazdagodó folyamat, meglepő fordulatokkal tarkítva. A laborfalvi unitáriusok a történelmi körülmények miatt csak 1818-ban tudtak lehetőséget teremteni templomépítésre: „ez esztendőben az Ecclésia különös és szembetűnő búzgósága által Szent Istenünk dicsőségére egy új Templomot és annak végébe Tornyot kezdvén építeni.” Az épületet 1826-ban tudták befejezni. Orgonát 1838-ban szereztek be: „Gabona perceptum, 138 véka rozsból 8 véka Rozs adatott az orgona csinálónak, Pénz erogatum, b. az orgona csinálónak előpénzbe 60 Kor., c. orgona áthozásakor költ. 3 Kor. 60.”
Hamarabb készült
A jegyzőkönyvi bejegyzést olvasva az volt a benyomásom, hogy a hangszert készen hozták át valahonnan, hisz az orgonákat általában a helyszínen építették fel. A novemberi orgonafelmérő körutunkon Enyedi Pál budapesti orgonista és tanár figyelmes és szakértő vizsgálata után, az üres orgonaszekrény áttanulmányozása közben, megtaláltuk az orgonakészítő mester névjegyét: „ANNO 181(?) Mich (....) TOMAS BOLTRES NE(USTADT)”. A szöveget fehér alapra írták, és megrongálódott, de kibetűzhető az orgonakészítő neve és lakhelye: Keresztényfalva (Cristian, Neustadt). A dátum utolsó számjegye bizonytalan. Viszont bebizonyosodott, hogy az orgona korábbi, mint laborfalvi említése! Ugyanakkor azon kevés írott emlékek közé tartozik, amelyek a barcasági orgonakészítő mester nevét említik. 1839-ben írják a jegyzőkönyvek: „Az Ekklésiának Ingo és Ingatlan eddigi Javai meg vagynak. Jok egy öt mutatios orgonával szaporítattak”. További kutatás témája, hogy honnan került át az orgona Laborfalvára. Az orgona hátul játszós, szíjjal húzott hangszer volt, elkészítés után egy évre hangolni is kell: „Orgona konkordálónak O. 18 Kor.”
1845-ben bőrt vásárolnak az orgona fúvójának kijavítása érdekében. Rá egy évre kijavítják a fúvót: „Az azon fúvót megígazítónak 3 Kor. 20.” A hangszer állapotát jól jellemzi az 1852. január 15-én Székely Sándor püspök által tartott vizitáció jegyzőkönyvi megjegyzése: „a Templomban egy orgona készítetett öt hang változattal, nem igen jó”, vagy ahogy a laborfalvi jegyzőkönyvben írták, „nem igen derék”. Azt hittem, hogy ennek az orgonának a szekrénye áll jelenleg a karzaton, de tüzetesebb vizsgálat után újabb meglepetés ért: „A Templomban egy öt mutatios és tremulás szép orgona gyöngy színnel festve és aranyozott czirádákkal ékítve állítatott bé, miről a kiadások sorában szó lesz.” Az új hangszerre „az orgona készítő mester fizetésével 205 Kor. 74 fil. Költ el.” Két pénzforrásra alapoztak: „e. A falusi közönség ajándékozott az Orgonára 80 Kor. i. Az Orgonára tett önkéntes ajándékozásokból 116 Kor. 20 fil.” Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy az orgonamester felhasználta a régi orgonának szekrényét, vagy a készítéséhez egy régi Thomas Boltres orgonaszekrényt értékesített újra?
Javítás, rekvirálás
1888-ban az orgona javításra szorul: „Az orgona megromolván, annak kijavítására egy orgona művész jelentkezvén a kijavításért kér 15 forintokat és ellátást”, amit meg is kapott. Pontosan húsz év múlva, 1908-ban az orgona újra használhatatlan. A laborfalvi katolikus templomban akkor dolgozó brassói Csioflek-testvérek elvállalják a hangszer javítását. Az orgona játszóasztala az orgonasípok elé kerül, és a felújítás után, hétévi jótállás mellett, az egyház kifizeti a megállapodás szerinti 390 koronát.
1916-ban az orgonajavítás szükségességéről tárgyalnak az egyházban, 1917-es egyházi vagyonösszeírás szerint egy harmónium és egy orgonaszekrényváz szerepel a listán, ami az orgona romlott állapotát jelzi. Az első világháború idején az orgonasíp-rekvirálást Laborfalva sem úszta meg: „az unitárius és Ro. Kath. Egyh. orgonasípjait külön csomagolva 1 ládába küldi.” Az egyház levéltárában megtalálható az a levél, amelyet a Magyar Szent Korona Országainak Fémközpontja Rt. küldött az Uzonból vasúton elszállított 15 laborfalvi orgonasípról, értékük 105 korona, és a budapesti Kőbánya pályaudvarra érkeztek meg.
Az orgona működéséről olvashatunk viszont – meglepetésszerűen – 1922-ben, amikor a komollói református egyház kérését beszélik meg a templom használatával kapcsolatban: „Az orgonán csak a mindenkori komolloi ref. kántor végezheti az orgonálást”. A javítást 1926-ban ejtik meg, amikor dr. Szentiványi Gábor köri főgondnok „volt kegyes az orgona teljes megjavítási költségeit 12. Ezer Lei értékben, egyháza iránti szeretetből és szeretett vallásunkhoz való hű ragaszkodásából kegyesen ajándékozni.” Sajnos, nem tudjuk az orgonajavító nevét.
Elmaradt felújítás
A főnixmadárként újjáéledt hangszer végső (?) csapást kap a második világháború végén. 1944 szeptemberében az orosz csapatok behatolnak a román kézen levő tömösi és vöröstoronyi szorosnál. Az erdélyi magyar–román határ magyar alakulatok hiányában szinte védtelen volt. „A történelem vihara a szentivánlaborfalvi unitárius egyházközséget sem kerülte el. Mély nyomokat hagyott rajtunk. Romba döntött egy végvári unitárius gyülekezetet. A romok lelkiek és anyagiak (kántor nélkül maradt). Az esemény következtében pásztor nélkül maradt a nyáj. A templomban üres maradt a szószék, de néma maradt az orgona is. Nemcsak azért, mert mestere harcmezőn viaskodott, hanem Istentől elvetemült kezek megsemmisítették.” Sajnos, az elhatározott megjavítás elmaradt, helyette a közösség egy Eischenk harmóniumot vásárolt, és azt használta.
„Minél mélyebbre hatolunk a múltba, annál nagyobb világosság árad belőle.” (D. Sz. Merezskovszkij) A laborfalvi orgona része az erdélyi orgonaépítészet történetének felfedezésre váró titkaival. Eredeti formájában való restaurálása egy értékes műemlék újjászületését jelentené.
