Versmondó és népdaléneklő verseny
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) XVIII. Versmondó és népdaléneklő versenyének mai programja Sepsiszentgyörgyön: az unitárius templomban 9.30 órától áhítat, szolgálatvégző: Magyari Zita, Dénes Erzsébet, Gáspár Mónika és Szabó Zsolt I. éves teológiai hallgató; 10 órától verseny;
15.30-tól a helyi Százlábú Néptáncegyüttes fellépése; 16 órától verseny; szünet után a Mikes Kelemen Elméleti Líceum dísztermében a kézdivásárhelyi Macskakő diákszínjátszó csoport bemutatja A kis herceg című előadását; 20 órától gálaműsor az unitárius templomban; 23 órától záróbuli a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákklubjában. Vasárnap 11 órától istentisztelet az unitárius templomban, szolgálatvégző: Demény Zita Ágnes mesterképzős teológiai hallgató.
Verstől versig hajt a csordás
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Kányádi Sándor Verstől versig hajt a csordás című előadását ma 11, vasárnap 18 órától a bábszínház stúdiótermében játssza. Rendező: Nagy-Kopeczky Kálmán. Az előadást 5 éven felülieknek ajánlják.
Ady-est
A kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében hétfőn 17 órától a Kovásznai Művelődési Központban Zorkóczy Zenóbia Ady-versekket ad elő Szeretném, ha szeretnének címmel. Zeneszerző: Reinitz Béla, zongorán kísér: Kovács Réka. Belépti díj: 5 lej.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Tom Dugdale rendezésében vasárnap 19 órától az új stúdióban előadja az Egyszer élünk című legújabb produkcióját, Euripidész Alkésztisz című drámájának adaptációját.
* Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban vasárnap 18 órától a Macskakő diákszínjátszó csoport bemutatja A kis herceg című előadását. Antoine de Saint-Exupéry meséje alapján Kolcsár József rendezte. A jegy ára 5 lej.
Tánc
A marosvásárhelyi András Lóránt Társulat ma 17 és 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban bemutatja Dirty Dancing című táncos előadását.
Könyvbemutató
A baróti Rózsa vendéglőben ma 18 órától a Dobó-Valál Egyesület szervezésében Fehér János művészettörténész újabb, Dobó – Egykori település a Kormos mentén című, az egyesület kiadásában megjelent kötetét Botár István régész (Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda) ismerteti.
Berecz András székelyföldi turnéja
Amikor mindenki azt hitte, hogy a mesét száműzték a gyerekszobákba, akkor betoppant Berecz András. Mesék, mesélés felnőtteknek – visszakanyarodás az évszázados formákhoz, amikor az emberek túlnyomó többsége beszélgetéssel, merengéssel szusszant meg az aznapi munkát követően. Berecz egyszerre mesemondó, egyszerre néprajzkutató, egyszerre énekes – az előadóművész gyűjtőszó talán nem is elég. Lemezeinek anyaga mindig jól érezhetően a népi gyökerekhez nyúl vissza, ám nemcsak azokat fogta meg, akik visszavágytak a polgáriasodott társadalomból abba a világba, amelyet legtöbben csupán a nagyszülők elbeszéléseiből ismernek, hanem azokat is, akik soha nem találkoztak ilyen közeggel. Székelyföldi turnéja során március 7-én, szombaton 19 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, március 8-án, vasárnap 17 órától Sepsiszentgyörgyön az unitárius templomban lép fel. Sepsiszentgyörgyön jegyek elővételben kedvezményesen a kulturális szervezőirodában, a Háromszék és a Székely Hírmondó napilap szerkesztőségében kaphatók. A kedvezményes elővételi jegy 20 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 15 lej, a helyszínen a jegy ára 25 és 20 lej.
Megemlékezés
A sepsiszentgyörgyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom műsorral és emlékfaültetéssel emlékezik Wass Albertre halálának 17. évfordulója alkalomból ma 15 órakor Sepsiszentgyörgyön a református vártemplomi kopjafasornál.
Képernyő
A Brassaï Televízió mai műsora: Lapszemle. Jó tudni – A csepesz készítése: bemutatja Pásztori Anna. diákOK: a Szabó testvérek. Zene. A műsort szombaton 13 órától sugározzák, vasárnap 9, hétfőn 11 és 16, kedden 13.30 órától megismétlik. Újranézhető a www.brassaimagyaradas.ro honlapon.
Kiállítás
A kovásznai városi művelődési ház kiállítótermében vasárnap 12.30 órakor nyílik meg a sepsiszentgyörgyi Parittya Egyesület fotópályázatának legjobb alkotásaiból rendezett tárlat. A több mint 150 beküldött fotóból a zsűri döntése alapján kovásznai fotósnak, Mikola Zoltánnak ítélték a fődíjat Híd a ködben című fényképéért. A kiállítás a Pokolsár Egyesület, a Parittya Egyesület, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Kovásznai Városi Művelődési Ház közreműködésével jött létre.
Múzeumpedagógia
Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban ma 10 és 12 óra között Az étel tisztessége. A polgári étkezés tárgyi emlékei Háromszéken kiállításhoz kapcsolódó utolsó múzeumpedagógiai foglalkozást tartják. A Konyha-Művészet sorozatban ezúttal sószínezés, sófestés lesz a feladat (a foglalkozás ára gyerekenként 5 lej). Ma még megtekinthető a kiállítás is.
Megjelent
a Korunk februári száma, melynek témája az ókori gondolkodók. Mi élő (és mi halott) ma az ókori európai filozófia szelleméből? Aktuálisak, aktualizálhatóak-e főbb gondolati vívmányai, vagy ezek értéke éppen a mai gondolkodásmódunkhoz mért, viszonylagos idegenségben, másságban rejlik, amely által saját történeti esetlegességünkkel is szembesítenek? A filozófiatörténeti összeállítás a görög-római antikvitás filozófiáját mint az európaiság, európai gondolkodás fő eszmetörténeti gyökerét elsősorban önismereti igénnyel tárgyalja a témakör neves magyar szakértőinek tanulmányaival és esszéivel. A tartalomból: Mogyoródi Emese: A preszókratikus filozófia mint életmód; Egyed Péter: A filozófia mint önismereti tudomány; Csehy Zoltán: Szerenád, barlang, poétika – Platón és Arisztotelész a modern és a kortárs zenében; Tamás Ábel: Variációk a kulturális identitásra: Catullus; Steiger Kornél: Marcus Aurelius – A traumatizált lélek és a terapeuta; Geréby György: A görög filozófus és az élet; Heidl György: Praetextatus és Paulina, a halhatatlan szerelmesek; Theognisz és Billy Collins versei.
Gyógyszertári ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap 8–12 és 16–20 óráig a Csíki utcai Dona 231 (telefon: 0372 407 231), csütörtökig naponta 20–8 óráig az 1918. December 1. úti Adonis (0267 324 903, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen ma és vasárnap az Ambrózia (0267 360 608), hétfőtől az Ambrózia II., Kovásznán ma 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), 8–16 óráig és vasárnap 10–14 óráig a Farmacom (0267 340 914), Baróton ma 9–13 óráig a Hermann (0267 377 366) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
Tejportámogatás. Tegnaptól Kézdivásárhelyen ismét beindult a tejportámogatási program. Naponta 8 és 14 óra között a szociális étkezdében fogadják a jogosultakat januári recept és személyazonossági felmutatásával.
Áramszünet. Kézdivásárhelyen hétfőn 9–14 óráig a Szabadság, Dózsa György, Gyár, Állomás és Mező utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.