Kézdivásárhely központjában évek óta alig pezseg az élet. Talán emiatt is sok a kiadó, eladó ingatlan, érdeklődő viszont jóval kevesebb. Hétköznapokon délelőtt a Gábor Áron téren – főleg a hat banknak köszönhetően – még nagy a jövés-menés, délutánra viszont kihal a város főtere. Ha épp nincs valamilyen rendezvény a Vigadóban, alig lézeng egy-két ember, esténként az ágyúöntő hős szobra körül a kutyatulajdonosok találkoznak rendszeresen dumapartira.
A téren jelenleg a hat bankfiókon kívül két gyógyszertár, két-két biztosító, cukrászda, könyvesbolt, zálogház, élelmiszerbolt, elektromossági cikkeket forgalmazó üzlet, mobiltelefonos szaküzlet, autós iskola, virágüzlet, több ruha- és vegyesbolt, népművészeti és esküvőszervező iroda, ékszerüzlet, kerékpáros szaküzlet, borozó és panzió található. Egy részüket bérlik, de olyan üzlethelyiség is akad, amit a tulajdonos működtet. A bérleti díjak a helyiség nagysága szerint 150 és több száz euró között mozognak.
Új gazdára váró ingatlan is szép számban akad a Gábor Áron téren és környékén. Eladó vagy kiadó például a három épületből álló egykori szülészet-nőgyógyászat, a magyarországi örökös pedig vevőt keres a 19. század végén posta- és távirdaszékhelyként épült ingatlanra, melyet az egykori állami kereskedelmi vállalat használt, majd visszaszolgáltattak.
A főtéren külföldön élő örökösök magánházat is kínálnak eladásra 120 ezer euróért. A volt ügyészség emeletes épületét úgyszintén kiadnák – de ekkora ingatlan iránt nem nagyon akad érdeklődő. Tudomásunk szerint a mintegy tizenöt éve bezárt Sarmis Szálloda szintén eladó, jóllehet homlokzatán nincs erre utaló tábla. A főtéri egykori kávézó a városháza tulajdonába került, tatarozása után turisztikai iroda kapna ott helyet. Hamarosan gazdát cserél a főtér északi kijáratánál, az Apafi Mihály utca elején álló, legrosszabb állapotban levő épület, a Welnreiter-ház, melyet jövendő tulajdonosa eredeti állapotban tervez visszaépíteni.
További gond, hogy több főtéri ingatlan homlokzata romos, a tulajdonosok – pénzhiányra hivatkozva – a polgármesteri hivatal mintegy huszonöt felszólítása ellenére sem tatarozták az épületeket vagy meszeltették le a homlokzatot.
Hogy milyen volt és milyen lehetne Kézdivásárhely főtere, arról Beke Ernő nyugdíjast, a Gyűjtemények Háza tulajdonosát, a céhes város múltjának és jelenének kiváló ismerőjét kérdeztük.
Meglátása szerint nagyon megoszlanak a vélemények, egyesek szerint, ami most van, az nem jó, ki kell vágni a parkból a fákat, az egész főteret kockakövezni és sétatérré alakítani. Ő ezzel nem ért egyet, mert ez esetben a központból tényleg kiköltözik az élet. A múlt század elején szekerekkel hozták a pénzt a főtérre – jelenleg autókkal érkezik a pénz bankokba, nem lehet kizárni a járműforgalmat. A városba látogató filmező és fotózó turisták kifogásolják a rengeteg drótot és a magas fákat, ezek miatt ugyanis nehezen lehet megörökíteni a főtéri épületeket. A villanyvezetékeket és betonoszlopokat el kellene tüntetni, és visszahelyezni a régi vasoszlopokat. A főtér három egykori kerekes kútja közül kettőt betemettek, de a harmadikat, a szobor közelében lévőt vissza lehetne állítani.
A főteret a Gábor Áron-szobornak kellene uralnia – hangsúlyozta Beke Ernő –, ezért a közeljövőben egy főtér-átalakítási elképzelést óhajt a helyi önkormányzat elé terjeszteni. A túl magasra nőtt fákat ki kell vágni, és helyettük gömbakácokat lehetne ültetni, hogy érvényesüljön a főtér. Ami az épületeket illeti: akinek anyagi lehetősége volt, rendbe tette azokat vagy legalább a homlokzatot, azok a házak vannak romos állapotban, amelyek tulajdonosainak nem volt pénze vagy szándéka a javításra.
Az előző polgármester, Rácz Károly felkarolta Beke Ernő elképzelését, ingyenesen állványt biztosított azoknak, akik tatarozni óhajtották ingatlanjaikat. Egy magánszemélynek ez nagy segítség, az állvány ugyanis sok pénzbe kerül. Következő lépésként a helyi közüzemek mellett létre kellett volna hozni egy olyan csapatot, amely el is végzi az épületek felújítását eredeti formájukban. Egy másik segítség az lett volna, ha a városrendezési iroda munkatársai beszerzik a szükséges engedélyeket, a tulajdonosra csak a felhasznált építőanyagok kifizetése hárul.
Azon is kellene gondolkodni, hogyan lehetne a kereskedőket visszaédesgetni a Gábor Áron térre – mondotta Beke Ernő. Úgy vélte, jó ötletnek bizonyult a havi termékvásár, amely nagy tömegeket vonz a főtérre. Így kellene eljárni a főtéri épületek tulajdonosai esetében is, valami adókedvezményt lehetne alkalmazni azoknál, akik kereskedőknek adják bérbe főtéri ingatlanjaikat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.