Dagad a botrány a sepsiszentgyörgyi fogyasztóvédelem táján: sokan felháborodtak, miután kiderült, hogy az elvileg a háromszéki vásárlók érdekeiért létező megyei intézmény vezetője kifogásolja a Székely ízek feliratú termékeket. Tegnap a megyei kereskedelmi kamara is állást foglalt az ügyben, a fogyasztóvédelmisek pedig kijelentették: maradhat a reklámszöveg.
Bírságot nem a Székely ízek felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt osztott a fogyasztóvédelmi hivatal – hangsúlyozta Mircea Diacon igazgató, aki azonban továbbra is úgy véli: nem tudhatjuk, milyen ízű a székely, az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Elismerte, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely tiltaná a székely ízeket, de leszögezte: a termékeket kísérő címkék tartalmáról pontos és jól meghatározott rendelkezések vannak, a reklámnak máshol kell megjelennie. Arról, hogy létezik Román ízek felirattal ellátott termékcsalád is, nem tudott, és a Krónika napilapnak adott nyilatkozatára – amelyben kijelenti, hogy nemsokára székely illemhely és székely temető is lesz – sem kívánt emlékezni; ehelyett főnökéhez utasított, mert őt már túl sokan hívták a székely ízek miatt, még Magyarországról is.
A brassói székhelyű regionális fogyasztóvédelmi felügyelőséget irányító Sorin Susanu – akit a Csíkszeredában megszervezett hagyományos termékvásáron kirótt büntetések miatt két évvel ezelőtt már az országos diszkriminációellenes tanács is vizsgált – óvatosabban fogalmazott: ő maga nem volt jelen a kérdéses ellenőrzésen, de úgy értesült, hogy nem a felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt bírságoltak. A maga részéről nem lát semmi kifogásolnivalót a székely ízek elnevezésben, mert „mindenki a maga reklámjával”, csak azzal nem ért egyet, hogy lejárt vagy egészségre káros élelmiszert forgalmazzanak. Hentesáruról volt szó, az különösen kényes, romlandó termék – magyarázta. Hozzátette: korábban valahol már árultak „erdélyi ízű” élelmet is, és kaptak olyan lakossági panaszt, hogy nem tudják értelmezni a jelentését, de úgy véli, hogy ez nem befolyásolja a minőséget.
Minden kereskedőnek érdeke, hogy megtalálja az általa forgalmazott termék eladási módját, és ahogy egyesek a Román ízek felirattal teszik ezt (például a Mega Image üzletláncnál többtucatnyi élelmiszert árulnak így), ugyanúgy a székelyföldi lakosok is büszkék lehetnek a hamisítatlan székely ízekre. Ez regionális termékstratégia, amit az egész világon alkalmaznak – tudatja a megyei kereskedelmi kamara tegnap kiadott közleménye. A Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóhoz címzett állásfoglalásban a kamara elnöke, Édler András leszögezi: egy ilyen elnevezés csak akkor megtévesztő, ha például a Román ízek felirat egy görög terméken található. Ha nem erről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem kellene beleavatkoznia a cégek reklámpolitikájába, főként a jelenlegi, gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben, amikor a vállalkozóknak inkább az állami intézmények támogatására van szükségük, mint zavarkeltésre vagy cselekvési szabadságukat korlátozó intézkedésekre.