Hivatali visszaélés gyanújával bírói felügyeletet rendelt el a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Országos Igazgatóság (DIICOT) Kovászna megyei osztálya egy kereskedelmi bank sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója ellen. S. Gy. megfellebbezte az intézkedést, ám a Kovászna megyei törvényszék visszautasította keresetét.
Az igazgatóság ügyésze tavaly rendelte el, hogy a bank vezetője zárolja két vádlottnak a pénzintézetnél levő számláját. S. Gy. ezt nem tette meg, és a bűnszövetkezet létrehozásával, abban való részvétellel, cigarettacsempészettel vádoltak kiürítették számláikat, összesen 135 ezer lejt vettek fel – tudtuk meg Creola Neagu főügyésztől. S. Gy.-t hivatali visszaélés gyanújával múlt szerdán őrizetbe vették, és elrendelték 60 napos bírósági felügyeletét. S. Gy. csütörtökön megfellebbezte a rendelkezést, és azt is kérte, hogy R. L.-nél lakhasson ez idő alatt. A Kovászna megyei törvényszék elutasította kérését, ugyanakkor 50 lej perköltség megtérítésére kötelezte.
Az ítélet végleges, megfellebbezhetetlen. A bírói felügyelet alatt álló gyanúsított mozgástere korlátozott. Többek között köteles bármikor a nyomozó hatóság rendelkezésére állni, nem hagyhatja el a megjelölt övezetet, nem látogathat bizonyos helyeket, állandó jelleggel elektronikus nyomkövetőt kell hordania, nem léphet kapcsolatba semmilyen formában (közvetve sem) az ügyben érintettekkel, tanúkkal sem, és nem gyakorolhatja szakmáját.