A Mikes Kelemen Főgimnázium diákjai Gyárfás Károly százados sírjánál
A történelmi visszaemlékezés és a kegyeletadás állomásai a negyvennyolcas sírok, melyeket évről évre diákseregek koszorúznak meg. Különös rendje van annak, ahogy egy-egy iskola örökbe vett néhány megkopott emlékkövet, és minden március 15-én diákjai visszatérnek ugyanazokhoz a sírokhoz koszorúikkal.
Kinek kettő, kinek három-négy emlékezőhelye van, a lényeg, minden felnövő nemzedék rendre vegye ki részét a szabadságért küzdő elődök emléke előtti főhajtásban.
Idén az óvodák és iskolák péntekre, március 14-re időzítették a temetőjárást, a sepsiszentgyörgyi sírokat délelőtt koszorúzta meg az emlékezők hada. A katolikus, a szemerjai és a vártemplomi református temetőkertben közel harminc sírra került virág, a vártemplom cintermében pedig öt síremlék előtt rótták le kegyeletüket a diákok és tanáraik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.