Kárpátalja kormányzója szerint a vereckei honfoglalási emlékmű felépítése az ukrán—magyar kapcsolatok erősödésének a kezdetét jelentheti, ha a kérdés — átpolitizálás helyett — szakmai alapokra kerül.
Oleg Havasi véleményét Kárpátalja megye állami közigazgatási hivatalának sajtószolgálata idézi a vereckei emlékmű felépítése körül kialakult vitával kapcsolatban tegnap kiadott közleményében. Ebben a megye első embere határozottan visszautasítja az emlékmű ellen tiltakozó ukrán nacionalisták állítását, amely szerint az emlékjelre felkerülne Nagy-Magyarország térképe vagy egyéb idegen állami jelkép, egyben cáfolja és hazugnak nevezi a radikálisok által terjesztett hírt, miszerint az emlékművet március 15-én, Kárpát-Ukrajna kikiáltásának évfordulóján avatnák fel.
A kormányzó szerint az a híresztelés sem fedi a valóságot, hogy a vereckei emlékmű létesítését ő maga engedélyezte volna titokban. Az igazság az — emlékeztet —, hogy a kérdést az Ukrán Művelődési és Idegenforgalmi Minisztérium által felállított bizottság vizsgálta Kárpátalján. A szakmai testület az ügyben hivatalos jelentést készített, emellett — mutat rá Havasi — az emlékmű felállítását a Vereckei-hágón az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete is támogatta.
Az emlékmű nacionalisták által kifogásolt jelképrendszeréről az ukrajnai megye első embere — annak alkotójára, Matl Péterre hivatkozva — kifejti: az egymásra helyezett hét sziklatömb sok nép körében Keletről Nyugatra nyíló kaput szimbolizál, az emlékművön semmilyen felirat nem lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.