Munkaerőhiánnyal küzd a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: a városházán és az alárendelt intézményekben is vannak hosszabb ideje betöltetlen állások, mert az alacsony bérek miatt nem kerül rájuk jelentkező.
A polgármesteri hivatalban 139 tisztség van, de csak 119 alkalmazott, a Kónya Ádám Művelődési Házban tíz ember munkáját heten végzik, a Tamási Áron Színház két üres helyéből csak egyre sikerült szakembert szerződtetni: az eddigi külsős hangtechnikussal 96 főre bővül a társulat létszáma. Az Andrei Mureşanu Színháznál jelenleg mind a 35 állás foglalt, de március 22-től távozik az igazgató (igaz, nem a pénz, hanem a közönség hiánya miatt). A közösségfejlesztési igazgatóságnál több betöltetlen részállás átszervezésével négy új munkahelyet hoztak létre: kettőt az őrkői roma telepen, kettőt a szociális lakásokban élők segítésére. Három új állás van a Zathureczky Berta Idősek Otthonában is, ezeket egyelőre nem töltik fel, csak ha a Respiro programmal ideiglenes gondozásra beköltöző betegek száma miatt szükség lesz ápolóra, egészségügyi asszisztensre vagy munkásra.
A városházán a tisztségek besorolását módosították abban a reményben, hogy így vonzóbbak lesznek a fiatalok számára, a jelenlegi feltételek mellett ugyanis a megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakemberek nem kívánnak a közigazgatásban dolgozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.