Pedagógusok, nevelők, sikerkovácsok, műhelyvezetők, nevezhetjük bárminek őket, tény, hogy ők állnak sportmozgalmunk kevésbé napos, inkább árnyékos oldalán.
Ott, ahol a munka dandárja zajlik, ott, ahol megtervezik a jövőt, ott, ahol millió verejtékcseppel áztatják a kivitelezés, a beteljesülés útját, ott, ahol a munka fáradalmát nyugtázó zokszó veri fel a csendet. Testnevelők ők, sportéletünk szürke eminenciásai.
Aczél Attila
,,Gyerekkoromban szakács szerettem volna lenni. Nem véletlenül iratkoztam be a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolába, s tanultam ki a szakácsmesterséget. Hogy nem maradtam a főzőkályhák mellett, azt a sportnak köszönhetem, volt időszak, amikor a családban egy időben öten gokartoztunk, majd egy másik periódus, amikor hárman hódoltunk a távol-keleti harcművészeteknek. Igen, ezekben az egymást követő időszakokban életelemem lett a sport. Karateklubot is alapítottam, s igyekeztem minél több gyereknek megtanítani az Asihara-karatét, minél több gyereket rávenni az egészség megőrzésében oly fontos sportolásra, mozgásra."
Névjegykártyája
Baróton született 1973. november 1-jén. Édesapja, Ferenc Károly autótechnikus, édesanyja, Ilona könyvelő, négy testvére van: Ferenc, Károly, Réka, Franciska, mind a négy sportbarát. Nőtlen. Az I—VIII. osztályt a Gaál Mózes Általános Iskolában végezte, a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában érettségizett. A brassói Transilvania Egyetem testnevelés és sport szakán szerzett testnevelő tanári oklevelet 2007 tavaszán. A labdarúgásra szakosodott. A jelenlegi tanévben kezdett tanítani a száldobosi iskolában.
Sportpályafutását a kézilabdával kezdte, majd következett a labdarúgás, az atlétika, a távol-keleti harcművészet és a gokart. Gokartban volt országos bajnoki bronzérmes, a harcművészetben a Világkupa-viadalig jutott, a dániai rendezvényen 1996-ban a hatodik helyen zárt. Tanítványai alig néhány hónapos munka után bronzéremmel lepték meg a megyei bajnokságon, na és a népi játékok vetélkedőjén.
,,Légy optimista — vallom —, mert akkor könnyen átjutsz a dolgok nehezén, könnyen talpra állsz. Bízom abban, hogy a jövő csak jobbat hozhat, s ezzel élni is kell, amíg erőnkből futja és egészségünk engedi."
Optimizmusa irigylésre méltó, akárcsak a jóba vetett hite. ,,A jóval — mondja — sikerült mindig kilábalnom a bajból." Ezt a bajhoz mért jót megtalálni a nehezebb, de Attilának ez eddig sikerült. Így aztán csak természetes, ha jó embernek tartja magát. Ezért is van az, hogy bár szigorúan elmondja kritikai véleményét, de csak miután magában eldönti, hogy ő maga az adott helyzetben mit tett volna, milyen döntést hozott volna. Mérlegelése önmagával szemben még hangsúlyozottabb. Érthető, hiszen ő a ,,jó" híve.
És hogyan vélekedik a jó ember a sportról? Mindenekelőtt a megyeiről.
,,A megyei sportmozgalomból hiányzik a kellő infrastruktúra. De nem csak ez hiánycikk, hiszen a szakemberek hozzáállásával is baj van, egyre nagyobb hangsúlyt kap a kényelem, a »csinálja csak más« szemlélet. Törvényszerű tehát az a hanyatlás, mely jellemzi mai sportéletünket. Más a helyzet az iskolai sportban, ott a frissen bevezetett diákolimpia megmozgatja a diákságot, verseny versenyt ér, s ez jó, ezt szeretik a gyermekek. Mert szeretnek mozogni, szeretnek sportolni. Ez a diákolimpia ébren is tartja bennük a sportszeretetet.
Terveim? Sikeresen túl lenni a mesterin, aztán a véglegesítőn, hogy legyen egy állandó és biztos katedrám, hogy aztán megszerezzem a doktorátust, közben pedig munkámmal minél eredményesebben sikerüljön hozzájárulnom a száldobosi sport fellendítéséhez. És akkor még nem szóltam a családalapításról, a munkához nélkülözhetetlen biztos háttérről. Egy szerető és szeretett család a maga melegével, nyugalmával igencsak fontos az ember életében. Az enyémben is."
Akkor úgy legyen!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.