Néhány napja az egyik országos gyógyszertárhálózat olyan reklámot futtat a tévékben, mely alapjában a segítőkészségről szól, apró kis mozzanata, hogy a betérő vásárlókat nevükön szólítják. A reklámban felsoroltak közt ott található „doamna Kovács” is. Azért az országszinten hat-hét százaléknyi potenciális vásárlóért megéri helyesen kimondani a magyar nevet.
 A két példában látszólag csupán annyi a közös, hogy mindkettő a gazdasági szférából származik, és a régi igazság szerint a pénznek nincs szaga. Vagy nemzetisége. De hol jön a képbe Klaus Johannis? Nyilván, ama sok vitát kiváltó kijelentésével, mely szerint Romániában nincs magyarkérdés. Az államfő megállapításában csupán az igeidőt tévesztette el, persze hogy van magyarkérdés, de az újságírónak adott válaszával igazából arra utalt: nem lesz magyarkérdés. Hosszas és igencsak kínos lett volna magyarázkodnia, jelenleg az általa elnökölt országban igenis másodrangú a magyar ember, nehezen megszerzett jogait nap nap után nyirbálják, a megmaradtakkal sem élhet maradéktalanul, a holnap bizonytalanságába tartva egyre sötétebb a jövőképe. Hogy nem élhet már a tiltakozás jogával sem, és holmi mitugrász hivatalnokocskák megengedhetik maguknak, hogy gúnyt űzzenek nemzetiségéből. Arra még  kínosabb lett volna válaszolnia, miért van ez így. Mert el kellett volna mondania, az épp regnáló posztkommunisták görcsös ragaszkodásukban a hatalomhoz egyetlen fegyverükként a magyarkérdést használják, hiszen semmiféle más módon választóikat nem tudják megtartani, a korrupciótól hiteltelenné vált pártjukban maholnap egyetlen szabadlábon maradt politikus sem lesz, a gazdaság meg csak papíron dübörög. Hiába a miniszterelnök hirtelen kakaskodása a nemzetközi hitelezőkkel, hiába a jövőre beígért, az emberek zsebében több pénzt hagyó adótörvény-módosítás, a belső harcok miatt is meggyengült szociáldemokraták napjai meg vannak számlálva, és miként megtisztulni és megújulni is képtelenek, akként azt sem tudják belátni, az idő eljárt a magyarkártya felett. Egyelőre még csak a virtuális tér, de az egyre hangosabb a nacionalizmus elítélésétől, a fiatalabb nemzedék szóvivői a normalitás irányába terelgetik a gondolkodásmódot, csupán néhány őskövület hiszi azt, helye van még a társadalomban. És eközben a gazdasági szereplők nyitnak, megteszik azokat a lépéseket, amelyeket a politikum nem mer, nem tud, nem akar.
Nem titok, hogy a fúzióval megtestesedett liberálisok az RMDSZ-szel készülnek kormányra. Legnagyobb gondjuk nem az lesz, hogy jó törvényeket – köztük a magyarság számára fontosakat is – alkossanak, hanem hogy minden irodában rendet teremtsenek. Mindaddig, amíg politikai utasításra keresztbe tevők bármily csekélyke hatalommal is rendelkeznek, a jól végzett munkának nem lehet eredménye.