Helye van a megemlékezésnek, de nincs szükség szélsőségesekre – nagyjából ezt az üzenetet fogalmazta meg tegnap Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a székely szabadság napja kapcsán. Az elöljáró szerint az általa vezetett város nem a szélsőségesek és semmirekellők mennyországa.
Florea az Agerpres hírügynökségnek fejtette ki álláspontját a március 10-én a székely vértanúk emlékművéhez zarándokolni készülőkkel kapcsolatban. Az önkormányzati vezető tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: bárki méltósággal leróhatja kegyeletét a Postaréten, a szélsőségeseknek viszont azt üzente, hogy maradjanak otthon. A polgármester hozzáfűzte: az emlékmű környékét megtisztították, és mint minden évben, a térre homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár. Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója kegyeletét a nagy elődök előtt – hangsúlyozta.
Florea ugyanakkor utalt a közösségi portálokon megjelent felhívásokra, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján. A polgármester leszögezte: „Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek.” Mint ismeretes, a héten a helyi rendőrség főnöke, Valentin Bretfelean arról beszélt, hogy fellépnek a felbujtók ellen, ha tömeg gyűl össze az emlékműnél március 10-én.
Az idei székely szabadság napján az SZNT Hargita megyében Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Firtosmartonosban, Háromszéken pedig Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.