A locsolókat, látogatókat a gondos háziasszony nemcsak itallal és süteményekkel kínálja, hanem apró, finom falatkákkal is, amelyek gyorsan elfogyaszthatóak, nem igényelnek különösebb tálalást, jól megvannak a svédasztalon. Klasszikusnak számít a töltött tojás és a miniszendvics (ami készülhet felkarikázott bagettből vagy négybe vágott toastkenyér-szeletből is). Mindkettő számtalan változatban és ízesítéssel-díszítéssel elkészíthető, lényegében csak a fantázia szab határt. A találékony, kreatív háziasszony valóságos kis műalkotásokat hozhat létre, a felhasznált alapanyagok száma is határtalan. Ezeken túl figyelmükbe ajánlanánk két ötletet.
Lazacos palacsinta
Könnyen elkészíthető, különösebb gyakorlat sem szükséges hozzá, kezdők is próbálkozhatnak.
Hozzávalók: a tésztához 4 tojás, finomliszt, só, tej, a töltelékhez 20 dkg nyers, füstölt lazac, 2 dl főzőtejszín, 2 kávéskanál kapor, 2 kávéskanál rózsabors, 4 kávéskanál méz, egy bő evőkanál mustár, só.
Elkészítése: a tojásokat liszttel és tejjel elkeverjük (mindenki annyi lisztet és tejet használjon fel, amennyit különben a palacsintatésztához szokott, ez tapasztalat kérdése), kicsit megsózzuk és fél órára hűtőbe tesszük. Ezalatt elkészítjük a mártást. A rózsaborsot egy kis sóval megtörjük, a tejszínt a mustárral elkeverjük, hozzáadjuk a borsos sót, mézet, kaporral ízesítjük, utánasózzuk, ha szükséges. Alaposan elkeverjük, hűtőbe tesszük. Kivesszük a tésztát a hűtőből és a megszokott módon nem túl vékony palacsintákat sütünk belőle. Amikor a palacsinták langyosra hűltek, megkenjük a krémmel, ráfektetünk egy lazacszeletet és jó szorosan feltekerjük. Lehet azonnal is tálalni, de hűteni is, ebben az esetben jól záródó edénybe tesszük, hogy a palacsinta ne kérgesedjen meg.
Sonkás grissini
Könnyű ropogtatnivaló, jó választás lehet baráti borozgatáshoz is.
Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 1,5 dl víz, egy dl tej, 2 bő csipet só, 2 dkg friss élesztő, egy bő teáskanál cukor, ízlés szerint morzsolt bazsalikom, majoránna.
Elkészítése: a tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot és felfuttatjuk. A többi hozzávalót keverőtálba tesszük, hozzáadjuk az élesztős tejet és alaposan kidolgozzuk (géppel is lehet). A tésztát legalább egy órát kelni hagyjuk, majd lisztezett deszkán alaposan kidolgozzuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, késsel hosszú csíkokra metéljük. A csíkokat kissé megsodorjuk a deszkán, vagy a két végét ellentétes irányba csavarva megpödörjük. Sütőpapíros tepsire fektetjük, negyedórát pihentetjük. Közben a sütőt 180–200 fokra előmelegítjük. A grissiniket tejjel lekenjük, majd a sütőben szép aranybarnára sütjük. Tálalás előtt vékonyra szeletelt sonkába csavarjuk. Adhatunk mellé mártogatókat is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.