Már csak napok választanak el a női kosárlabda Román Kupa négyes döntőjétől, amelynek első ízben ad otthont a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok. Mint ismeretes, március 13-án rendezik meg a kupasorozat elődöntőit, míg másnap kerül sor a kis- és nagydöntőre. A február 9-i sorsoláson nem kedvezett a szerencse a Sepsi-SIC-nek, hiszen a címvédő Aradi ICIM-et kaptuk ellenfélként. A másik ágon Gyulafehérvár azzal az Alexandriával mérkőzik meg, amely a mostani szezonban már kétszer is legyőzte. A sepsiszentgyörgyi csapat legutóbb 2008-ban nyert Román Kupát, amikor a Váncsa Kató edzette Mikes Kelemen ISK 74–55 arányban verte Kolozsváron a bukaresti Sportul Studenţesc együttesét. A Sepsi-SIC tavaly is ott volt a kupasorozat döntőjében, ám csapatunk 67–61-re kikapott az Aradi ICIM-től.
De térjünk vissza a jelenbe, és koncentráljunk az előttünk álló feladatra. Az elmúlt hét végén Nemes Áron közreműkődésével interjút készítettünk Zoran Mikessel, a zöld-fehérek edzőjével, aki úgy véli, csapata készen áll a Final Fourra, és nem utolsósorban játékosainak élvezniük kell a torna minden egyes percét. Edzőnk a tőle megszokott megfontolással felelt kérdéseinkre, de válaszaiban ott volt az is, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megnyerjék a Román Kupát. Úgy legyen, és sok sikert, lányok!
– Felkészült a csapat a Román Kupa négyes döntőjére? Kielégítő a játékosok formája? – kérdeztük Zoran Mikest, a Sepsi-SIC bosnyák trénerét.
– Nagyon remélem, jó formában vagyunk. A négyes döntő különleges megmérettetés, hisz a csapatot úgy kell felkészíteni, hogy két nap alatt két mérkőzést tudjon játszani. Itt elsősorban a fizikai erőnlétre gondolok, mivel együttesünk gyakorlatilag csak az elődöntőbeli ellenfélre tudott felkészülni. A szezont úgy teljesítettük, hogy lépésről lépésre, mérkőzésről mérkőzésre haladtunk előre, és most is ezt a taktikát fogjuk alkalmazni. A Román Kupában eddig jó munkát végeztünk, hiszen az első körben megvertük a bajnoki címvédő Târgoviştét, a másodikban pedig a Temesvárt győztük le, és úgy véljük, kiérdemeljük azt, hogy a legjobban fejezzük be a kupasorozatot. Az elődöntőben nagyon jó csapat ellen játszunk, de mi tovább akarunk jutni, és ezért úgy kell rájuk tekintenünk, mint egy újabb lépésre, amit meg kell tennünk a kupa elnyeréséért.
– Az első helyen zártuk a bajnokság alapszakaszát. Ez adhat valami pluszt a lányoknak?
– Magabiztosabbnak érezzük magunkat. Azt is elmondhatjuk, hogy igazán eredményesek voltunk, mivel két győzelemmel többet szereztünk, mint a második helyezett. Ez nem szerencse, ugyanis a Sepsi-SIC jó csapat, remek tudással és jó karakterrel van felvértezve. Amikor valaki huszonhat forduló után meggyőző játékkal zárja az alapszakaszt, az csak minőséget jelent, és ezt mindenkinek tisztelnie kellene. Mi megbecsüljük azt, amit eddig elértünk, és tudatában vagyunk annak is, hogy sokkal jobbaknak kell lennünk, hogy sikerüljön kitűzött célunkat elérnünk. Ilyen körülmények között nagy nyomás van rajtunk, de azt hiszem, ezt minden csapat ugyanúgy érzi, mint mi. Ennek ellenére nagyon jó és kényelmes helyzetben vagyunk, hiszen számunkra megadatott az a lehetőség, hogy két trófeáért is harcoljunk, és boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, és hogy kiérdemeltük ezt. A legjobb csapatok is akkor húznak bele leginkább, ha komoly terhelés alatt vannak, és akármennyire is nehéz a helyzet, nem csupán mi vagyunk nyomás alatt. Eddig is így játszottunk, tehát megtanultunk ezzel együtt élni. Az életben vannak sokkal nehezebb pillanatok, mint a Final Four játszása, tehát élveznünk kell a torna minden egyes percét, és biztos vagyok abban is, hogy ezt majd meg is mutatjuk a pályán.
– Az elődöntőben az Aradi ICIM-mel játszik a csapat. Idén már megvertük egyszer őket, most újra nyerhetünk ellenük?
– Egy biztos, minden csapat nagyon fel fog készülni a négyes döntőre. Ezen a szinten minden mérkőzés különbözik egymástól, és ebben a rendszerben bármi történhet.
– Mennyire fog számítani a hazai pálya előnye?
– Nagy fölényt jelenthet nekünk, mivel ez pluszenergiát biztosít számunkra, szurkolóink szárnyakat adnak csapatunknak mind az itthoni, mind az idegenbeli mérkőzéseken.
– A csapat tavaly ezüstéremmel zárta a Román Kupát, most óriási lehetőség előtt állunk...
– Igen! Ebben az idényben mindenki azt gondolta, hogy kiesünk már az első körben, hiszen a Târgoviştével kerültünk össze. Most viszont az a kívánságom, hogy mi legyünk a legjobbak a saját szurkolóink előtt, és azt, hogy tudjunk is élni ezzel a lehetőséggel.
A március 13–14-én esedékes Román Kupa programja:
* pénteken: Gyulafehérvár–Alexandria (17 óra), Sepsi-SIC–Aradi ICIM (19.30 óra)
* szombaton: a torna kisdöntője (17 óra), a négyes torna fináléja (19.30 óra).
A Final Fourt a Dolce Sport 2 közvetíti élőben, s a négy mérkőzés közül mindössze a harmadik helyért kiírt párharc nem kerül képernyőre.
All Star-Gála
Megvannak a csapatok
A Román Kosárlabda-szövetség a napokban kihirdette a női kosárlabda All Star Game két csapatának játékoskeretét. Csapatunkat, azaz a Sepsi-SIC-et öt játékos és az edző Zorán Mikes képviseli a gálán, amelyet vasárnap 18 órától a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban rendeznek meg. A zöld-fehér mezes megyeszékhelyi játékosok mellett az Aradi ICIM együttesét erősítő kézdivásárhelyi Demeter Hannára is voksolhattunk, de sajnos, ő nem került be az Észak válogatottjába.
Mint ismeretes, február 14. és március 4. között lehetett szavazni kedvenc játékosainkra, a végső keretek kialakításánál a szurkolók szavazata 30, az újságíróké 30 százalékot nyomott a latban, a fennmaradt 40 százalékot a szövetség szakemberei, illetve az edzők szavazatai adták.
A keretek:
v Dél válogatottja – Annemarie Părău (Sepsi-SIC), Britney Cimone Jones (Brassói Olimpia), Gabriela Cursaru (Galaci Phoenix), Anca Stoenescu (Târgovişte), Janeesha Jeffery (Sepsi-SIC), Sonia Ursu (Brassói Olimpia), Taneisha Harrison (Sepsi-SIC), Chrissy Givens (Târgovişte), Monique Coker (Târgovişte), Anca Şipoş (Alexandria), Stefanie Murphy (Sepsi-SIC), Florina Paşcalău (Sepsi-SIC). Edzők: Zoran Mikes (Sepsi-SIC), Dan Calancea (Brassói Olimpia), Mădălin Pipera (Alexandria).
v Észak válogatottja – Ramona Enikő Laza (Szatmárnémeti VSK), Valencia McFarland (Gyulafehérvár), Alexandra Uiuiu (Gyulafehérvár), Brosovszky Mónika (Aradi ICIM), Megan Sharee Simmons (Aradi ICIM), Monica Louise Engelman (Aradi ICIM), Jessica Lynne Kuster (Gyulafehérvár), Ogowumi Agunbiade (Gyulafehérvár), Adina Stoiedin (Temesvár), Laura De Nee Broomfiled (Aradi ICIM), Elisabeth Pavel (Gyulafehérvár), Alina Crăciun (Aradi ICIM). Edzők: Jose Araujo (Aradi ICIM), Miroslav Popov (Gyulafehérvár), Adriana Pricop (Szatmárnémeti VSK).
A szavazatok összesítése után így néz ki a két válogatott kezdő ötöse: v Dél: Annemarie Părău (Sepsi-SIC), Janeesha Jeffery (Sepsi-SIC), Chrissy Givens (Târgovişte), Monique Coker (Târgovişte), Stefanie Murphy (Sepsi-SIC) v Észak: Valencia Treniece McFarland (Gyulafehérvár), Brosovszky Mónika (Aradi ICIM), Monica Engelman (Aradi ICIM), Ogowumi Agunbiade (Gyulafehérvár), Laura De Nee Broomfield (Aradi ICIM).
A déli válogatott közönség kedvence a Sepsi-SIC két erőssége Annemarie Părău és Taneisha Harrison (az újságírók körében Stefanie Murphy és Chrissy Givens volt a legszimpatikusabb), a túloldalon viszont a szatmári Ramona Enikő Laza és az aradi Monica Louise Engelman kapott a legtöbb voksot (a tollforgatók között az aradi Brosovszky Mónika és a gyulafehérvári Jessica Lynne Kuster volt a kedvenc).
A hét végi esemény részletes programjával a későbbiekben jelentkezünk!