Az idei márciusi rendezvény kavalkádkoszorújából a Sepsiszentgyörgyön felújított Lábas Házat illik a közemlékezet falára helyezni. Ezt érzékelte a város lakóinak és a vendégeknek sokasága is, akik az egyszerű, arányos és tiszta formákban pompázó épületet birtokba vették.
Ez a birtokbavétel valós és egyben szimbolikus is, az itt élők tulajdonképpen két évszázad múltán először tudhatják magukénak azt az építményt, amely valaha e földdarab védelmezésének szándékából született, de a változó hatalmi és társadalmi körülmények között a megrontására szervezkedők ártó szándékát is szolgálta.
Röviddel 1848 után a Huszárezred Parancsnoki Székháza Siralomházzá nyomorodott, Bartalis Ferenc és Váradi József ennek az épületnek a börtönpincéiben töltötte utolsó éjszakáját. Ez a tény olyan markánsan rögzült az itteniek emlékezetében, hogy semlegesítette a Lábas Ház több évtizedes előző históriáját, s az épület történeti szerepét az 1848—49-es forradalomhoz és szabadságharchoz csomózta.
Ez az érzelmi kötődés az alapja annak a féltésnek is, amely az épületet övezte, s amelyből minden időkben összecementeződött az az érzés, hogy aki a Lábas Házat bántja, az Székelyföld népét bántja, iránta van ártó szándékkal. Ezért állt útjába minden időkben a rontó-bontó szándéknak, amelyet — nem csak Trianon után — az épület körül bekövetkezett fizikai változások tápláltak.
A Lábas Ház történetének politikai perverzitásra emlékeztető időszaka, amikor az itt élők okmányokba foglalt létének, történetének, tulajdonosi dokumentumainak őrzőjeként éppen előlük rekesztette el saját históriájuk megismerését, körülményessé, majdnem lehetetlenné tette a tudományos kutatást, miközben szándékos hanyagsággal az épületet az összeomlás határára juttatták.
Ezért érdemel figyelmet az a mozzanat, amikor a Lábas Ház 2000-ben a város tulajdonába kerül, és elkezdődik az a nyolc évig tartó, akadályokat hárító sziszifuszi munka, amelynek eredményeként ma ebben az épületben gyönyörködhetünk, s érezhetjük, hogy az építmény új funkcióival ezután bennünket szolgál.
Láttán jusson eszünkbe az is, hogy nemcsak az épület falai, tetőzete újult meg, hanem újjáépítése közben megerősödött az is, ami nem csak az építményeket, hanem bennünket is összetart. Az épület felújítása ugyanis Háromszéktől Bukarestig és Kiskunhalason át Budapestig terjedő rendkívüli szakmai, anyagi és politikai összefogást feltételezett.
Így lehetett Siralomházból a szellemi építkezés, a Jóreménység Házává.
