A sors úgy hozta, hogy az idei nemzeti ünnepünkön előbb került koszorú Gábor Áron eresztevényi sírjára, mint a kökösi csatát — melyben elesett ágyúöntő hősünk — megjelölő emlékműre.
Eresztevényben maroknyi ünneplő gyűlt össze Bardócz Csaba fiatal tiszteletes intő szavait meghallgatni: szomorúság is rejtezik ez ünnepben, mondta többek között a szónok, mi is abba a szolgasorsba megyünk önként bele, mibe a magyarságot akkoriban belehajszolták, mienk a felelősség, hogy ebbe az igába nyakunkat önként beletesszük vagy sem. A metsző szélben és sűrű autózajban néhány helybeli diák szavalata hangzott még el. Kökösben a Feketeügy martján álló emlékműhöz seregesleg jött a falu népe, a templomból, hol előbb bensőséges ünnepség zajlott. Itt Sánta Gyula polgármester mondott beszédet, kiemelve, az eszme, miért százhatvan évvel ezelőtt elődeink harcba szálltak, él ma is, csatáinkat ugyan nem karddal és ágyúval, de munkával vívjuk meg. S ha a valóságos harchoz összefogásra volt szükség, hát ez kell napjainkban is, figyelmeztetett a polgármester. Emitt is versek hangzottak el, alkalomhoz illőek, s zárszóként itt is a székely himnuszra álltak vigyázzban az ünneplők.
