Szent György napokMinőséget a gyermekeknek

2015. március 13., péntek, Színház az egész világ

Öt rangos társulat összesen 24 előadással várja a gyermekeket és felnőtteket az idei városnapokon, április 26-tól május 2-áig – jelentette be Nagy-Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház vezetője, akit a városvezetés a szülők és a szakmabeliek tavaly megfogalmazott csalódottságára válaszolva kért fel a gyermekműsorok szervezésére.

Ennek eredményeképp díjazott művészeknek és bábjátékoknak tapsolhat a közönség, amelynek csoportos délelőtti és családos délutáni, hétvégi bemutatókat is tartanak.
Elsőként a Kaposvári Bábszín­tér lép fel Vitéz László és az elátkozott malom című, hagyományos vásári játékával, amelynek bábszínésze, rendezője és bábtervezője is Blattner-díjas művész (ez a színészek Jászai Mari-díjához mérhető kitüntetés). Két produkcióval érkezik a zalaegerszegi Griff Báb­színház, ebből a Szélszabadító egészen friss, szintén Blattner-díjas rendező „léleksimogató” alkotása, a magyar népmesékre alapozó Ládafia pedig igényes és tartalmas vásári komédia. A kolozsvári Bábjátszótér Mátyás király lopni megy című játékával vendégszerepel, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdiószínház a Nagy Olga meséi nyomán készült, Füttyös kalandjai című előadását hozza el, amelyben a főhős nem a sárkányt, hanem a királylányt szelídíti meg, és természetesen fellép a házigazda Cimborák Bábszínház is Kányádi Sándor Verstől versig hajt a csordás című produkciójával.
A román gyermekek számára a brassói Arlechino Bábszínházat hívták meg egy valamikor közkedvelt népi alak, a furfangos Păcală egyik történetével; remélik, hogy lesz elég nézője a dolgozni rest, de fürge észjárású szegénylegénynek.
Nagy-Kopeczky Kálmán elmondta: a gyermekek a társadalomban nem kapnak elegendő figyelmet, a jó bábjáték azonban az életre nevel – ezért is tartották fontosnak, hogy minőséget nyújtsanak a legkisebbeknek is. Az árak is megfizethetőek: gyermekeknek 5, felnőtteknek 10 lej a belépő, családoknak ebből is kedvezményt adnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 769
szavazógép
2015-03-13: Színház az egész világ - :

A Lábas Ház Tadeusz Kantort hívta el (Reflex 3)

Kortárs, reprezentatív, a világra bátran reflektáló színházi előadásokat kínál műsorában a sepsiszentgyörgyi szemle. A maguk műfaján belül maradandó alkotásokat sorakoztatnak fel a kísérőrendezvények is, a márciusi találkozó ezek közt kiemelt jelentőséget szentel a múlt század egyik legmarkánsabb színházi reformerének tartott lengyel művész, Tadeusz Kantor színházi világának.
2015-03-13: Színház az egész világ - :

Bábosok a Reflex fesztiválon

Varázslatra készülnek a magyar bábosok szerte a Kárpát-medencében: a bábszínház világnapját, március 21-ét fantáziadús rendezvényekkel ünneplik meg, amelyekre nem csupán a gyermekeket várják, hanem a már felnőtt közönséget is, mert hiszik, hogy a bábjáték nem korosztályhoz kötött, hanem lehetetlent nem ismerő önálló műfaj.