Székely Szabadság napjaIzzott a forródrót

2015. március 13., péntek, Közélet

Bogdan Aurescu külügyminiszter tegnap felhívta telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen az ellen: Romániát az Európai Unió Iszlám Államának nevezték a kedden, a székely szabadság napján a budapesti Hősök terén tartott demonstráción.

A székely szabadság napján Magyarországon is számos településen zajlott szolidaritástüntetés, ezek egyikén, a Hősök terén tartott budapesti demonstráción György-Mózes Árpád, a Székely­földért Társaság elnöke azt mondta: „Románia a 21. század Európai Unió­jának az Iszlám Állama”, ugyanis szerinte a román hatóságok döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog. Bár a román hírügynökségek tényszerűen beszámoltak arról, hogy a székelyföldi demonstrációkon Székelyföld­nek autonómiát követelő és a marosvásárhelyi gyülekezési jog korlátozását elítélő petíciót intéztek a bukaresti kormányhoz, a román sajtóban csak a budapesti megmozdulás ezen részlete kapott vissz­hangot. A külügyminisztérium tegnap előbb – a Me­diafax hírügynökség érdeklődésére küldött válaszában – sajtónyilatkozatban utasította el György-Mózes Árpád kijelentését, leszögezve: egy ilyen kijelentés nem felel meg az európai szellemiségnek, és elfogadhatatlan.
Aurescu telefonbeszélgetésük során is kifejtette magyar kollégájának: Románia számára elfogadhatatlan egy ilyen minősítés, és összeegyeztethetetlen azzal az európai szellemiséggel, amelynek  jellemeznie kéne a román–magyar jószomszédi kapcsolatokat és stratégiai partnerséget. Aurescu kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es fekete március 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a magyar tisztségviselők a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek. A kommüniké szerint a román fél „ismét szorgalmazta”, hogy mielőbb véglegesítsék és írják alá a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodást, amelyről már 2011 júniusában megkezdődtek a tárgyalások.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2015-03-13: Sport - :

Orosz győzelem (Sílövészet)

Az egyéni indításos versenyszámokkal folytatódott a sílövők Kontiolahtiban zajló világbajnoksága. Elsőkként a nők álltak rajthoz a 15 km-es távon. Norvég, német, francia sikerre számítottunk, aztán az orosz Jurlova áthúzta a számításainkat, és megszerezte a világbajnokság aranyérmét.
2015-03-13: Közélet - Iochom István:

Új orvosok és műtétek Kézdivásárhelyen

Az utóbbi időszakban négy fiatal szakorvossal: Szász Szabolcs szülész-nőgyógyásszal, Gáspár Eszter bőrgyógyásszal, Fetés Péter urológussal és Fetés Kinga rezidens újszülöttgyógyásszal bővült a kézdivásárhelyi kórház (fotó) személyzete – tudtuk meg dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvostól.