Felsőrákoson 11 órakor istentiszteletre gyűl a falu népe, ott emlékeznek a Rikai csatára, annak hőseire, ott hangzik el a helybeli iskolások ünnepi műsora. Hagyomány itt, hogy március 15-én mindig közösen ünnepel az egyház és az iskola, fellép az unitárius dalárda, vezényel Fabricz Emília. A virágkoszorút a cinteremben álló negyvennyolcas emlékkopjára helyezik el, azon olvasható a falu huszonegy hős közvitézének a neve, akik a ma élők emlékezete szerint mind a Rikai csatában, mind a keresztúti harcokban részt vettek. Az emlékkopját néhai Fekete Dezső volt felsőrákosi unitárius lelkész családja állíttatta, néhai Bartha István nagyajtai népművész munkája.
A rákosi emberek nem felejtenek: ahányszor a szabadságharc helyi dolgai felől érdeklődünk, mindig emlegetik, hogy a falu sokat szenvedett negyvennyolcban, mert itt volt Heydte császári kapitány hadiszállása, s a település népének kellett élelmeznie a sok ellenséges katonát. Az erdővidéki decemberi eseményeket Demeter László leírja köny­vében, mi most egykoriak emlékezéseit elevenítjük fel!
„Az ellenségnek kedvező volt Rákos fekvése, jól lehetett védekezni, mert a falu alatt folyt el a Kormos–Lángos-patak, amelyen egyetlen átkelőhely csak Rákosnál volt – jegyeztük az immáron néhai Székely Anna nénénk visszaemlékezéseit. – A felsőrákosi csata 1848. december derekán zajlott, így tudom. Erősen nagy harc alakult itt ki, sokan meghaltak, s aki menekülni akart, elfutott az erdőbe, vagy a hegy alatti úton Alsórákos felé menekült. A harcban személyesen részt vett Gábor Áron is, akinek az egyház odaadta egy harangját annak idején ágyúba, és mellette volt felesége is – mesélték az öregek. Sőt, azt is mondták, hogy Gábor Áron a faluban is járt, itt is töltött egy éjszakát, amire öregjeink nagyon büszkék voltak. Sajnos, nem tudjuk, hogy hova temették azt a sok embert, aki itt esett el. Az idevalókat biztos, hogy a temetőbe temethették a hozzátartozók, de hogy az osztrák elesettekkel mi lett, nem tudjuk. A falu népe rettegésben élt, ébren figyelte a harci események alakulását, s fennmaradt, hogy a tiszta téli időben ide látszottak a lángok-tüzek, égett Ágostonfalva. A vitézek a köpeciekkel együtt felgyújtották a falut. Megbosszulták Köpec felégetését s az ottani vérengzést.”
Nagy Sándor hidvégi református pap szabadságharcról írt könyvéből tudjuk, hogy Heydtét sokszor futásra kényszerítették a szabadságharcos csapatok. Ezért énekelte a nép, hogy: „Három alma meg egy fél, / úgy fut Heydte, mint a szél!”
Még mindig emlegetik a faluban, hogy azt az embert, akinek a szavában nem lehet hinni, Hájti-félének bélyegzik. Heydte ugyanis megígérte Köpecnek, ha a kért vágómarhát s lisztet átadják, bántódásban nem lesz részük, mégis felégette a falut!
Felsőrákos egykori tanítója, Lőrincz István sok érdekes adatot jegyzett fel kéziratban maradt felsőrákosi falufüzetében. Édesapjától, Lőrincz Andrástól hallotta többek között azt is, hogy Heydte kocsija a Rikában maradt, benne a zsoldpénzes láda és több fontos okirat, többek között egy olyan is, amelyből kitűnik, Heydtének szándékában volt megsarcolni Bölönt is, ami egy szerencsés hadi fordulat után – a helyiek örömére – elmaradt.