Közbenjárnak az európai és a román parlamentbenGátat kell vetni a magyarellenességnek

2008. március 18., kedd, Közélet

Ismét egyre erőteljesebb magyarellenesség érzékelhető az egész Kárpát-medencében, és nagyon határozottan fel kell lépni ellene — hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatón Só­gor Csaba EP-képviselő, Antal Árpád és Tamás Sándor.

Elfogadhatatlannak nevezték azt, ami szombaton Kolozsváron történt, és felhívták a figyelmet, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó. Antal Árpád internetes honlapokat mutatott be, melyeken a magyarokat gyalázzák, trágár szövegű dalok, feliratok egész sora látható. Felidézték, hogy az Új Jobboldal szélsőséges szervezet pénteken Sepsiszentgyörgyön is szórólapokat osztogatott, de azt is, hogy a múlt szerdán a kosárlabda-mérkőzésen is provokáció készült, a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjai jelentek meg feliratokkal, melyeken az állt: ,,Szé­kelyföld, román föld". ,,Sikerült megelőzni a konfliktust, de egyértelmű volt azonban, hogy nem a saját fejüktől mentek oda" — vélekedett Antal Árpád.

Antal Árpád elmondta, az Új Jobboldal városunkban is jelen van, tavaly december elsején hivatalosan koszorúztak a Mihai Viteazul-szobornál. ,,Bukaresti román kollégáinknak is elmondtam, ez az ország nemcsak a románoké, hanem minden román állampolgáré. Nincsenek első és másodrendű polgárok. Ez a föld a mi földünk is. Sokan a politikusok közül is úgy közelítik meg a kérdést, hogy adnak vagy nem adnak valamit. Nekünk nem kell semmit adniuk, az alkotmány és az ország törvényei biztosítanak dolgokat" — szögezte le Tamás Sándor. Veszélyesnek nevezte, hogy sokan kézlegyintéssel intézik el az Új Jobboldal és más, vasgárdista ideológiákra épülő mozgalmak akcióit. ,,Évek óta aggódva figyeljük Bukarestben, hogy vasárnaponként több száz zöld, fekete vagy barna inges vonul fel, és ezt eltűrik. Nem véletlen, hogy választási évben ismét vannak politikai erők, amelyek a nacionalista kártyát veszik elő. Veszélyes azonban, mert a székely embernek is fogytán a türelme, s ha azt látja, hogy a rendőrség épülete előtt megverhetik a gyermekét, akkor ne csodálkozzunk majd azon, ha rákényszerül, megvédi magát" — hangsúlyozta Sógor Csaba. A képviselő elmondta, arról tárgyal néppárti kollégáival, hogy 2009 után legyen egy kisebbségi biztos is az EB-ben. ,,Tudjuk, Székelyföld területi autonómiáját egyszer a román parlament is megszavazza. Nem ma, nem holnap, de erre is sor kerül, ha Románia európai ország kíván maradni" — vélekedett Sógor Csaba.

A három képviselő elmondta, mindent megtesznek, hogy gátat vessenek az egyre erősödő magyarellenességnek. Sógor Csaba az EP-ben nyújt be petíciót, és amint módja lesz rá, interpellálni fog az ügyben, Antal és Tamás a román parlamentben hívja fel a figyelmet: az ország számára sokkal veszélyesebbek a magyarellenes megnyilvánulások, mint az autonómiakövetelések. Az interneten található magyarellenes oldalakról jelentést tesznek a rendőrségen és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 790
szavazógép
2008-03-18: Máról holnapra - Bogdán László:

Elszabaduló indulatok

Jól emlékszünk, a romániai változások után hihetetlenül elszabadultak a magyarellenes indulatok. Kilencvenben tüntetésekre került sor a marosvásárhelyi véres márciusi eseményeket megelőzően, de azután is, ahol a felizgatott tömeg magyarellenes jelszavakat skandált, s azt üvöltözte: ,,Murim, luptăm, dar Ardealul nu-l cedăm!..." ,,Meghalunk, harcolunk, de Erdélyt nem adjuk fel!" —, ami komikus is volt, már abban az értelemben, hogy rossz volt a sorrend, azután hogy meghalunk, már aligha harcolhatunk.
2008-03-18: Közélet - Iochom István:

Kézdivásárhelyen Török Sándor győzött (RMDSZ-előválasztás)

Vasárnap az RMDSZ Kézdivásárhelyen előválasztást tartott. Két polgármesterjelölt, a 42 esztendős Török Sándor közgazdász, jelenlegi városvezető és a 29 éves Sükösd Ede közgazdász, az Ilu üzletlánc tulajdonosa méretkezett meg, a tizenkilenc tanácsi helyre harmincheten pályáztak.