Románia egymilliárd euró korrekciót köteles fizetni az Európai Uniónak a 2007–2014-es költségvetési ciklusra, mert nem megfelelően zajlottak le az uniós pénzből megvalósuló beruházásokra kiírt közbeszerzési eljárások – jelentette be tegnap Eugen Teodorovici európai pénzekért felelős tárcavezető.
„Ezt az árat Románia a butaságért fizeti, hiszen olyan emberek kerültek kulcspozícióba, akiknek nem lett volna ott keresnivalójuk” – vélekedett a miniszter. Elmondta: egyes operatív ágazati programok esetében 10, 15, 25 százalékos korrekciót állapított meg Brüsszel. Ha ez nem lenne, az uniós pénzek felhasználási aránya már 60 százalékon lehetne a jelenlegi 53 százalék helyett. A 2007–2014-es költségvetési ciklus pénzeinek felhasználására Bukarest kétéves haladékot kapott, és a miniszter reményei szerint ezzel elérik a 80 százalékot.
A 2014–2020-as ciklusban 43 milliárd euró áll Románia rendelkezésére az EU költségvetéséből, a korábbiban 33 milliárd eurót hívhatott le. Teodorovici szerint idén európai alapokból ötmilliárd eurót kapunk, és ezt a pénzt gyorsan, nagy gazdasági hatású projektekre kell elkölteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.