Tegnap a kézdialmási községházán megtartották a felső-háromszéki polgármesterek szokásos havi találkozóját, melyen meghívottként Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője és Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke vett részt.
A munkaülésen ismét napirendre került a dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a kézdivásárhelyi kórház főigazgatója által másfél éve szorgalmazott, a kórházat támogató Háromszék az Egészségért Egyesület létrehozása, annak hivatalos bejegyeztetése. A kézdiszéki önkormányzatoknak csak a fele hozott erről tanácsi határozatot eddig. Az egyesület bejegyeztetéséhez szükséges követelmény az, hogy a kézdiszéki önkormányzatok egységes határozatot fogadjanak el.
Tamás Sándor a téma kapcsán elmondta: a megyei tanács – mivel a jogszabályok szerint nem lehet tagja az egyesületnek – kilépett a majdani egyesület alapító tagjai közül, de önkormányzatonként húszezer lejre lehet pályázni.
Amint minden kézdiszéki önkormányzat jóváhagyja a csatlakozást kimondó helyi határozatot, Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesterre hárul az egyesület bejegyeztetése. A felső-háromszéki községek és a céhes város a lakosság számaránya szerint fizeti majd a tagsági díjat, lakosonként havi 50 banit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.