Aggodalomra ad okot az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a kormány újabb gazdaságsorvasztó intézkedéssorozata. Ennek egyik eleme az adótörvénykönyv-tervezet, melyet várhatóan holnap a parlament elé is terjeszthetnek. A néppárti politikusok szerint a munka megadóztatása nem lehet a lakosság számára előnyös.
A tervezet által bevezetett új módszertanok jelentős része elsősorban a kis- és középvállalkozásokat érinti hátrányosan, olyannyira, hogy több ilyen cég is várhatóan lehúzhatja majd a rolót, amennyiben az új adózási elképzelések hatályba lépnek – állítják az EMNP gazdasági szakértői. „Az új adótörvénykönyv-tervezet – amennyiben elfogadja a parlament – a kis- és középvállalkozásokat (KKV) egy-három százalék közötti forgalmi adóval sújtja az alkalmazottak számának függvényében, akár termel nyereséget, akár nem. Mivel ezen a vállalkozások 47 százaléka veszteséges volt a 2013-as évben, félő, hogy ez a módszertan a végét jelentheti nagyon sok ilyen gazdasági szereplőnek, mivel érintett többségének nem lesz miből kifizetnie a kirótt adót” – olvasható a párt tegnap kibocsátott közleményében. A Mátis Jenő országos alelnök, illetve Zatykó Gyula partiumi régióelnök aláírását viselő dokumentum szerint a vállalkozásoknak lehetőséget kellene adni, hogy megválasszák, a jelenleg hatályban lévő, avagy a Ponta-kormány által frissen elképzelt törvény sze-rint szeretnének adózni. Az alakulat vezetői emlékeztetnek, a hazai munkaerőpiac több mint felét a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják, míg a nagyvállalatok kevesebb mint harminc százalékukat. Előre látható, hogy a kis- és középvállalatok csődje a munkanélküliek számát fogja gyarapítani.
A néppárti vezetők károsnak találják továbbá, hogy a tervezet a nagyvállalkozások esetében fenntartja az eddigi 16 százalékos adókulcsot, miközben ezek a cégek előszeretettel élnek a profit külföldre való bújtatásával, ezáltal elkerülhetik az itteni megadóztatást. Emiatt célszerűbb lenne a nagy cégeknél bevezetni egy minimális forgalomra kivetett adót.
Az EMNP elfogadhatatlannak találja, hogy a kormány többszörösére emelte az állami támogatásokra szánt összeget, mivel ezáltal újból a nagyvállalatoknak kedvez, olyan körülmények között, hogy a KKV-k fejlődését alig támogatja. „Aggasztó az a tény is, hogy nincs semmiféle tárgyalás a kis cégek képviselete és a kormány között. Világosan látszik, hogy a jelenlegi román kormány gazdaságpolitikája csupán a – többnyire külföldi – nagytőkét szolgálja” – fogalmaznak.
A tervezet kapcsán egyébkén Victor Ponta miniszterelnök tegnap azt nyilatkozta: a szerdai kormányülésen jóváhagyhatják, illetve még a héten a parlament asztalára kerülhet. A kormányfő elképzelése szerint a két ház legkésőbb április végéig meg is vitatná és jóvá is hagyhatná.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.