Strasbourgban a székelyföldi autonómia ügye

2015. március 24., kedd, Világfigyelő

Mai ülésén vitatja meg az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait. Az eseményre Strasbourgba utazott Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő, a monitoring bizottság tagja és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a kongresszus póttagja, akiket Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke is elkísért. Az RMDSZ színeiben megválasztott politikusokkal tartott a remélt meghallgatásra Biró Zsolt, az MPP elnöke is.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig ötven székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy egy Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.
A monitoring bizottság 2014 júniusában tartott kisinyovi ülésén két érintett polgármester, a makfalvi Márton Zoltán és a gyergyószentmiklósi Mezei János kívánt tájékoztatást nyújtani a székelyföldi autonómiatörekvésekről, de ezt nem tehették meg. A bizottság román tagja azt javasolta, ne tárgyaljanak a székelyföldi határozatokról, de csak a vita elnapo­lását sikerült elérnie. A székelyföldi elöl­járók ezt követően Sepsiszentgyörgyre hívták ülésezni a bizottságot, ám elutasították meg­hívásukat. A portugáliai Mato­sin­hos­ban tartott februári ülésen a székely­földi érintettek távolléte miatt halasztotta el a bizottság a téma megvitatását.
Az SZNT korábban a Románia által is ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartáját idézte, mely előírja, hogy „lehetőség szerint ki kell kérni idejében és megfelelő módon a helyi hatóságok véleményét a tervezés és döntéshozatal szakaszában minden olyan kérdésben, amely közvetlenül érinti őket”. Az SZNT álláspontja szerint a romániai régiók kialakítására készülő bukaresti kormány elmulasztotta az önkormányzatok megkérdezését, és a székelyföldi autonómiapárti határozatok ezt a konzultációt akarják kikényszeríteni.
A székelyföldi megyékben a kormányt képviselő prefektusok valamennyi autonómiapárti önkormányzati határozatot megtámadtak a közigazgatási bíróságon. A határozatok egy részét már érvénytelenítette a bíróság.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 766
szavazógép
2015-03-24: Közélet - :

Fábián Irma virágkompozíciói (Röviden)

Szombaton, a tavasz első napján több mint száz helybeli és kovásznai érdeklődő jelenlétében nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Fábián Irma nyugalmazott kovásznai tanítónő Amikor a papír is kivirágzik című egyéni tárlata, melyen az utóbbi egy évben készült közel ötven alkotását állította közszemlére egy különleges technikát, a quillinezést alkalmazva, papírból változatos virágkompozíciókat hozva létre.
2015-03-24: Világfigyelő - :

Szervezett segítség Kárpátaljának

Kormányzati koordinációs munkacsoport létrehozását kezdeményezi a kárpátaljai adományok eljuttatásának megszervezése érdekében a magyar  Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága, amely tegnap zárt ülésen egyhangúlag elfogadta az erről szóló állásfoglalását.