Nehezményezi az RMDSZ elnöke, hogy az állami intézmények azt a látszatot keltik, a magyar történelmi egyházak olyan ingatlanokat is visszakaptak, amelyek nem képezték tulajdonukat.
Kelemen Hunor egy brassói közéleti fórumon beszélt erről annak kapcsán, hogy 2014. november végén jogerős bírósági ítélet érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a restitúciót 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Az RMDSZ elnöke kitért arra is, hogy a korrupcióellenes ügyészség nemrég vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyon ügyében. „A kommunista rezsim igenis az egyháztól kobozta el a Székely Mikó Kollégiumot, és sok más történelmi jelentőségű ingatlant is az egyházaktól vett el. A visszaszolgáltatási folyamat nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem intézményi eszközökkel próbálják megakadályozni a további szükséges és természetes lépéseket, ami elfogadhatatlan és kockázatos is” – jelentette ki.
A szövetségi elnök elmondta, szükség van a jól működő igazságszolgáltatásra, de úgy vélte, hogy az adófizető állampolgároknak erről nem valóságshow jellegű tévéműsorokban kellene értesülniük. Arra utalt, hogy a romániai hírtelevíziók napi rendszerességgel jelentkeznek élő tudósításokkal a korrupcióellenes ügyészség székháza elől, ahol az újságírók a rendőrök által elvezetett, megbilincselt politikusoktól és üzletemberektől próbálnak pár mondatos nyilatkozatot kérni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.