Ellenzi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kormány adócsökkentési terveit, amelyeket túl korainak tart, ugyanakkor a reformok lassulását is szóvá tette. Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője szerint túl korai az első két hónap költségvetési bevételei alapján meghozni az adócsökkentésről szóló döntést.
Victor Ponta miniszterelnök pénteken megerősítette, a kormány már júliustól vagy 20 százalékra csökkenti a jelenlegi 24 százalékról az áfát, vagy kiterjeszti a 9 százalékos kedvezményes áfakulcsot több alapélelmiszerre. Az intézkedést eredetileg 2016-tól vezették volna be, de Ponta szerint a kettő közül az egyik már az év közepétől hatályba léphet.
Az IMF küldöttségvezetője, Schaechter is elismeri, hogy az EU-ban Romániában az egyik legmagasabb az áfaszint, és ezt majd csökkenteni kell, de szerinte az időzítés nem megfelelő. Hangsúlyozta azt is, Bukarestnek javítania kell az adóbehajtás hatékonyságán ahhoz, hogy teljesíteni tudja a vállalt államháztartási hiánycélt.
Victor Ponta pénteken ismertette, az előzetes adatok szerint az első három hónapban hatmilliárd lej államháztartási hiánnyal számoltak a költségvetési tervezetben, ehhez képest a bevételek 1,5 milliárd lejjel meghaladták a kiadásokat. Így 7,5 milliárd lejt költhet el a kormány. Szerinte ezek az adatok igazolják, hogy a kormány csökkentheti az áfát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.