A történet három esztendővel ezelőtt, a Szent György Napok szombatján kezdődött, amikor először vette észre Incze Zita a csomót a mellében. Akkor még nem gyanította, hogy komoly a baj, álmában sem gondolt arra, hogy emiatt élete megvál­tozik.
– Három évvel ezelőtt, mint derült égből villámcsapás, úgy sújtott rám a betegség. Egy fürdés alkalmával vettem észre egy tojás nagyságú duzzanatot a bal mellemben. Egy olyan idegszálon feküdt, amely összeköttetésben volt a karral, valószínű súlyosbította a sok fizikai munka, mert akkor a megyei kórház neurológiaosztályán dolgoztam ápolóként, ahol a bénult betegeket kellett emelgetni, de itthon is éppen a tavaszi munkákat végeztük a gazdaságban. Szóval nem kizárt, hogy az erőltetés, a terhelés is nehezítette a helyzetet. Semmi fájdalmam nem volt, így korábban nem vettem észre azt a csomót.
– Mi volt az első reakciója?
– Ez hétvégén történt, a Szent György Napok alatt, így este elmentünk az ünnepre, mert nem akartam a családot egyből letörni, de én sem hittem, hogy komoly a baj. Azt gondoltam, egy csomóról van szó, kiveszik, és néhány nap múlva mehetek vissza munkába. Így indultam neki, de már hétfőn időpontot kértem echográfos vizsgálatra, amelyet szerdán el is végeztek. Sze­rencsémre a kórházban dolgoztam, ezért ment ilyen gyorsan.
Megtaláltam
a megfelelő orvost
Kiderült, hogy egy jól körülhatárolható csomóról van szó, homogén, puha, kocsonyás állagú, nincs a környezete elváltozva. Ennyit lehetett látni.  Orvosi javaslatra elmentem Székelyudvarhelyre, mert Ko­lozsvárnál ez közelebb van. Nem küldött a kórház hivatalból, nekem kellett jelentkeznem. Megtudtam, hogy dr. Rend Dezső sebész főorvos végez ilyen műtéteket, és hozzá vittem el a látleletet. Mielőtt odamentem, mammográfos vizsgálatot is végeztettem, akkor még működött a megyei kórházban ez a felszerelés, így nekem két leletem is volt. Egy hétfői napon mentem Rend doktorhoz, mert csak akkor rendel az udvarhelyi poliklinikán, más napokon a kórházban dolgozik. Miután a kézi tapintású vizsgálatot is elvégezte, egybevetette az echográf- és mammográferedménnyel, és megállapította, hogy feltétlenül el kell távolítani. Utána szövettani vizsgálat következik, ott dől el, hogy jó- vagy rosszindulatú csomóról, daganatról van-e szó. Beutalt a kórházba, elvégezte a biopsziát beszúrásos mintavétellel, és másnap műtött. Az első mintavé­telnél a csomóban pozitív sejteket találtak. Előfordulhat – közölte –, hogy a műtét során radikális masztektómia, vagyis melleltávolítás lesz a tumorban lévő pozitív sejtek miatt, és megkérdezte, beleegyezem-e.Neki műtét előtt ezt kötelessége tisztázni, mert az altatásos, és közben nem tud majd velem értekezni. Elkeseredtem, nem erre számítottam, úgy ért, mint a villámcsapás.
Öten voltunk a kórteremben, mire az utolsó beteget is megvizsgálta s visszatért hozzám, döntöttem. Lefutott a könny az arcomon, nem fájt semmim, de az a tudat, hogy levághatják a fél mellemet, lelkileg megviselt.
A műtét
Elmagyarázta, hogy a műtétet hosszan tartó altatással végzik, mert ha közben derül ki, hogy el kell távolítani a mellemet, akkor is bele kell férnie az időbe. Ha pedig mégsem lesz szükség a radikális megoldásra, és a műtét rövidebb, akkor sincs semmi baj, a várakozóteremben felügyelet alatt később is felébredhetek. Megállapodtunk, hogy ha elkerülhetetlen, s ez a biztos megoldás, akkor beleegyezem a mellem eltávolításába. Másnap el is végezte a műtétet.
Alatta is végeztek szövettani vizsgálatot, dr. Fehér Istvánnak van egy speciális felszerelése, amellyel húsz perc alatt elkészül az eredmény, tehát még a műtét alatt vissza tud igazolni a sebész főorvosnak, hogy mit talált a mintában. Kiderült, hogy radikális melleltávolításra van szükség.
– Amikor az altatásból felébredt, és megtudta, hogy mi történt, hogyan fogadta?
– Könnyebben el lehet fogadni, ha olyan valaki közli, mint dr. Rend Dezső. Ő egy lélekember. A rendet megköveteli, szigorú a kollégáival, de a beteggel nagyon közvetlen és emberséges. Megsimogatta a karomat, és elmondta a történteket. Nem rendültem meg túlságosan, mert már rákészültem, ez a megoldás is a pakliban van, és bíztam Rend doktor úr szakmai hozzáértésében, hogy csak akkor folyamodik ehhez, ha feltétlenül szükséges. Lehet, hogy az életemet mentette meg ez által.
– Mennyi időt tartott a felépülés, fájdalmas volt-e? Mi következett azután? Szük­ség volt-e valamilyen kezelésre?
– Hat hetet voltam az udvarhelyi kórházban, itthon utólag kaptam nyolc kemoterápiás kezelést, ezt a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban végezték, esetenként két-három napot kellett bent töltenem. Nem volt könnyű, de túl nehéz sem. Em­bere válogatja, hozzáállás kérdése, de az immunrendszer állapotától is függ, hogy ki hogyan viseli. Én ez idő alatt gozsit használtam, amely hasonlít a hecsedlibogyóhoz, nagyon nagy a C-vitamin- és antioxidánstartalma. Hajhullás és gyengeség volt a ke­zelés mellékhatása. Nálam körülbelül 60 százalékos volt a hajhullás, amit nehéz volt elviselni. Fejkendőt tettem a fejemre, fő­zőcskéz­tem, tettem, amit tudtam. Emelni nem szabadott, de az sem lett volna jó, ha elengedem magam és nem csinálok semmit. Az izmokat kellett erősítenem, tornásztatni a kart azon az oldalon, ahol a műtét volt.
Fontos az elfogadás
– Ki mondta el, mit szabad és mit kell tenni? Ki segített feldolgozni a helyzetet?
– Mivel a neurológián dolgoztam, sok mindent megtanultam, láttam a gyógytornásztól, hogyan kell mozgatni a bénult betegeket, és én is elvégeztem egy gyógy­masszázstanfolyamot. Lelkileg bátorítottam magamat, de még a családot is, mert eléggé el voltak keseredve.
– Hogyan fogadta a család, a férj? Változott-e kapcsolatuk a házasságban? Szembesült-e környeztében kíváncsi tekintetekkel?
– Az elején éreztem, hogy kíváncsian figyel a környezetem, de szerencsére vannak jó protézisek, amelyeket melltartóval lehet viselni, és nagyon nőiesek. De ennek is fontos az elfogadása. Ezért is gondoltam arra, hogy indítsunk egy olyan csoportot, ahol az érintetteknek elmondhatom: nem szabad csüggedni, van megoldás. Még a strandra is el lehet menni, egyszerűen csak melltartót visel az ember a fürdőruha alatt, ha szük­séges.
Az elején a férjem nem merte megnézni a műtétem helyét. Én kötöztem magam, megszoktam a testemet ebben a helyzetben. Aztán amikor a lányom és a férjem is látta, hogy milyen pozitívan állok hozzá, akkor már ők is másként viszonyultak. A férjem eljött velem Brassóba protézist vásárolni, és a próbát is végignézte, hogy melyik a jobb, melyiket válasszam.
Hiszek abban,
hogy meggyógyulok
– Az egészségbiztosítási pénztár fe­dezte-e a műtét költségeit, ha más megyében történt, mint ahol Zita lakik, és fizeti a biztosítást?
– Természetesen a biztosító fizette, ellenben fontos, hogy az illető legyen biztosított, és rendelkezzen küldőpapírral.
 – Mekkora időközönként kell ellenőrzésre járnia? Milyenek jelenleg az eredményei? Meddig tart a betegnyugdíj? Milyen jövő vetíthető előre?
– Negyedévente kell onkológiai vizsgálatra járni, és évi egy alkalommal komputer­tomográfiára. Az eredményeim javulóban vannak. Nem kapok gyógyszeres kezelést, én magamtól használok természetes immunerősítőket, C-vitamint, gyömbért, hecsedlikivonatot, feketeribizlit. Öt évig követik az eredményeket, s ha ezek folyamatosan jók, csak akkor nyilvánítható a rákos beteg ismét egészségesnek.
A betegnyugdíjat nem én akartam, ezt az egészségügyi bizottság ítélte meg, és addig tart, amíg indokoltnak látják. Részidőben végezhetnék valami könnyű munkát, egy­előre ilyent nem találtam. A megyei Vö­röskereszthez be-bejárok önkénteskedni, elvégzek egyszerű feladatokat, korábban segítségükkel alkalmazott a megyei kórház.
– Mit üzen a hasonló helyzetben lévőknek? Hogy erősítené őket?
– Optimista alkat vagyok, de nem mindenki ilyen. Erős hit kell a nehézségek elviselésére, hinni valamiben. Én hiszek Istenben, hiszek abban, hogy meg tudok gyógyulni.