Veszélyben az Altamira-barlang sziklarajzai

2015. április 1., szerda, Magazin

Spanyol tudósok nyílt levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy az emberek jelenlétéből eredő hőmérséklet-emelkedés, magasabb páratartalom milyen veszélyt jelent a híres Altamira-barlang páratlan értékű őskori sziklarajzaira.

Az észak-spanyolországi San­tandertől 30 kilométerre nyugatra található 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlang mennyezetén 1879-ben fedezték fel az ősember festményeit és sziklarajzait. A legrégebbi alkotások több mint 36 ezer évvel ezelőttiek, az UNESCO 1985-ben nyilvánította a világörökség részévé a barlangot, amelynek látogathatósága a kezdetektől éles vitákat váltott ki. Már az 1960-as, 70-es években a szakemberek ismételten felhívták a figyelmet, hogy a nagyszámú látogató jelenléte károsítja a festményeket. A tudósok fellépése nyomán 1977-ben elzárták az Altamira-barlangot a turisták elől, ám a spanyol műemlékvédelmi hatóságok öt évvel később, 1982-ben ismét látogathatóvá tették a nevezetességet. Az érdeklődők hároméves várólista alapján, kis csoportokban juthattak be a barlangba, 2001-ben megnyitották a barlang hasonmását azok számára, akik nem tudtak évekig várni a páratlan nevezetesség megtekintésével.
Az Altamira-barlangot 2002-ben ismét bezárták, 2011-ben viszont a spanyol kulturális tárca lehetővé tette, hogy sorsolás alapján kis cso­portok bejuthassanak, és eltöltsenek 30 percet a helyszínen. A madridi Complutense Egyetem tudósai most nyílt levélben fordultak az UNESCO-hoz, amelyben felhívják a figyelmet, hogy mennyire káros a barlangfestmények szempontjából a spanyol kulturális minisztérium döntése. Mint hangsúlyozzák, veszélybe kerültek a rendkívüli fontosságú paleolitikumi műalkotások.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-04-01: Magazin - :

Avantgárd Hagyománya-díjat kapott Lajkó Félix

Lajkó Félix (fotó) hegedűművész-zeneszerzőnek ítélték oda idén a szerbiai Avantgárd Hagyománya-díjat – számolt be róla tegnap a Magyar Szó című újvidéki napilap.
 
2015-04-01: Magazin - :

Múzeumban a Reklámőrültek jelmezei

A washingtoni Smithsonian Intézet Amerikai Történeti Múzeumába kerül a Mad Men – Reklámőrültek című amerikai televíziós sorozat jelmezeinek és kellékeinek egy része.