A Románia Trófeája versenysorozat utolsó fordulóját rendezték meg Bukarestben, ahol a sepsiszentgyörgyi Adrenalin hét sportolóval vett részt – tájékoztatott Szőcs Károly Csaba. Annak ellenére, hogy ez felnőttverseny, a juniorok is rajthoz állhattak, és igen szép eredményeket értek el.
A hobbi kategóriában Kelemen Szilárd 5. lett. A lányok mezőnyében Korodi Henrietta 16., Nagy Judit 14. és Koréh Enikő a 13. helyen végzett. A szentgyörgyi lányok közül Nagy Hanna érte el a legjobb eredményt, ugyanis harmadikként bejutott a 6-os döntőbe, ahol megtartotta 3. helyét. A fiúk mezőnyében Szőcs Károly Csaba a 16. lett. Sántha Róbert fiatal kora ellenére ezen a szakaszon is bizonyította tehetségét, és sikerült az első tízbe jutnia, kilencedikként zárva az utolsó szakaszt. A versenysorozat négy versenyéből a három legjobb eredmény számított a végső rangsorolásban, ahol az Adrenalin SK legjobb eredményét Nagy Hanna érte el, negyedikként zárva a tavaszi idényt. Több, mint tisztes helytállás.
Ezzel nem ért véget a műfalmászó verseny idénye, ugyanis a következő hétvégén az U14-es korosztály állhat majd rajthoz Bukarestben a Carpatic Trophy nemzetközi versenyen, ami egyben a rövidpályás Balkán Bajnokság is. (-s)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.