A búcsú mindig fájó. Fájó, hogy a nagy fáknak is ki kell dőlniük. És hogy mindig a nagy fák dőlnek ki. Ahhoz, hogy ki tudj dőlni, naggyá kell lenned. Hogy beléd tudjanak kapaszkodni a szelek. Az idő szelei. A kor és a kór szelei. Mert ez is és az is pusztít.
Kubinyi Annát az tette naggyá, hogy megtalálta a művészet – saját művészete értelmét – a gyökerek továbbadásában, nemzeti létünk termőfája gyökereinek ápolásában. Hogy rádöbbent arra: a művészet több, mint pusztán a szép teremtése. S ha mégis ama szépet teremti, ennek mélyből kell táplálkoznia, a kultúra fájának, a nemzet fájának mélyre nyúló gyökereiből. Hozta ezt már alkotó pályája delén egy erdélyi, székelyföldi útja, ahol meglátta, felfedezte a maga számára a székely kapuk életfa-indáit, melyek valahová az évezredekbe gyökereznek, és meglátta magukat a kapukat, melyek kelet-kapuk, a felkelő nap kapui, életkapuk, ősidőkből hozott szimbólumaink, s felfedezte az e kapuk mögül előtekintő ember-arcokat, nemzettársai meggyötört arcát s a legcsodálatosabb arcot, Kőrösi Csoma Sándorét.
Az ő hatásukra indult el Kubinyi Anna is a maga megnemesedett, megszépült, megújult, új értelemmel megtelt, a nemzetszeretet művészetbe emelő útján.
„Ezzel foglalkozom” – vallotta ez év januárjában a vele készített Hír TV-tudósításban, mely abból az alkalomból született, hogy munkái kijutottak India után a még messzibb keletre, Kínába is. „Egyre nagyobb hangsúlyt kell kapnia – vallja –, hogy a művészetbe emeljük saját nemzeti jelképeinket. Nagyon boldog voltam, hogy ez a kiállítás magába fogadta az én székely kapuimat, mert nekem ezekkel a textilekkel nemcsak az a célom, hogy mondanivalómat megfogalmazzam, az emberek elé tegyem, hanem hogy a világon minél többfelé eljussanak.” És híreljenek minket, hozzájárulásunkat az emberiség kultúrájához.
Nekünk, Kőrösi Csoma Sándor bölcsőhelyén élő kései utódoknak sokat jelent Kubinyi Anna szemlélete s a benne gyökerező életmű. Ő a magunk elé állított célok anyagba öltözésének szimbóluma is. Ezért vágytunk rá, hogy ő legyen idei, 2015-ös tárlatunk, Csoma-kiállításunk tiszteletbeli meghívottja.
„Amúgy nagyon köszönöm a megtisztelő felkérést, tudod pontosan, mennyit jelent nekem Csoma, Csomakőrös, Kovászna. Jelenleg – írja január elején – épp a napokban fejeződik be a Várnegyed Galériában a kiállításom, most valahogy nagy siker volt, rengetegen tódultak a kiállításra. Az életműalbumomból most Csomakőrösre is gyűjtöttem, szeretnék küldeni oda a kis emlékszoba felújításához... A tiszteletes említette, hogy olyan vetítéses számítógépes rendszert csinálnának, ahol nagyon sok képes információt lehetne nézegetni… Ehhez a sírfelújítás képeit is szívesen hozzáadom. A kalkuttai szoba karbantartásához is küldtem adományt és a sírhoz is. Csoma nekem ősapám...”
Vallomásos szavak, melyek mögött ott van egy küldetéses élet értelme megtalálásának gyönyörűsége. E gyönyörűség már művekbe bomlott, művekbe öltözött, melyek egyszerre sugározzák az utókor felé Kőrösi Csoma Sándor, Kubinyi Anna és a művészet örök értelmét…