Terv is, álom is volt egy Szent György-napi könyvvásár megszervezése az elmúlt években, de a budapesti könyvfesztivál közelsége miatt mindeddig nem valósulhatott meg – idén azonban végre megszervezik, és nagy reményekkel néznek elébe.
A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, Szonda Szabolcs elmondta: elsősorban erdélyi magyar kiadókat hívtak meg, illetve olyan román kiadókat, amelyek kortárs magyar irodalmat is fordítanak a román olvasóknak. A széles kínálat érdekében inkább több kisebb standot szeretnének látni, ezért más kiadók (nem forgalmazók) jelentkezését is várják, mégpedig szerzőikkel együtt, mert a rendezvény kötetlen beszélgetésekre, dedikálásokra is alkalmat teremt. Az első nagyszabású Szent György-napi könyvvásárt a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében tartják, a beiratkozási díj három napra 25 lej, a helypénz 60 lejtől kezdődik.
A vásár előtti kulturális héten a megyei könyvtár három közönségtalálkozót szervez: április 25-én Joze Hradil szlovén író – népszerű történelmi regények, az első szlovén–magyar szótár és sok fordítás szerzője – lesz az indító jeles vendég, április 28-án Fábián Janka magyarországi történész – akinek romantikus történelmi regényeit igen sokan olvassák – válaszol a kérdésekre, 30-án pedig Martos Gábor művészeti szakíró, a műkereskedelem szakértője beszél a nálunk is egyre több embert foglalkoztató műkincsgyűjtésről. Mindhárom eseményre 18 órától kerül sor a Gábor Áron Teremben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.