Románia Törökországot is meghívta az ország területén létesítendő NATO-vezénylési központokban való részvételre – jelentette be tegnap Klaus Johannis.
Az államelnök hivatalában fogadta tegnap Recep Tayyip Erdogan török államfőt. Közös sajtótájékoztatójukon Johannis Törökország bevonásának kiemelt fontosságát hangsúlyozta, Erdogan pedig kijelentette, hogy a török hatóságok válasza kedvező. Március elején jelentette be a védelmi minisztérium, hogy Bukarestben hozzák létre azokat a NATO-vezénylési központokat, amelyek befogadására Románia az észak-atlanti szövetség tavalyi walesi csúcsértekezletén, illetve az Észak-atlanti Tanács februári értekezletén vállalkozott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.