Farcádi Botond
Miközben Bukarestben a kormánypalota előtt tiltakoztak a mezőgazdasági termelők, a támogatások emelését és időbeni kiutalását, a gázolaj árának csökkentését, valamint az öntözőberendezések felújítását követelve, a miniszterelnök Bákóban mutatta be a március elején elfogadott vidékfejlesztési programot, mely szerint a következő öt évben Románia nyolcmilliárd eurót hívhat le az Európai Uniótól.
És míg a felháborodott gazdák az aszfaltra öntötték a tejet, amelynek literéért kevesebb pénzt kapnak, mint amennyibe egy liter ásványvíz kerül, a kormányfő azt hangoztatta: Romániának Franciaország után a második legnagyobb mezőgazdasági termelővé kell válnia Európában.
Már ebből is jól érzékelhető, mekkora szakadék tátong valóság és elképzelések között a mezőgazdaságban. Mára világossá vált: jóllehet, Romániában a lakosság jelentős része még mindig mezőgazdasággal foglalkozik, a hazai gazdáknak esélyük sincs arra, hogy versenyképes áron értékesítsék termékeiket, tevékenységük jövedelmező legyen. A mezőgazdasági munka a túlélésért folytatott ádáz küzdelem marad, elavult módszerekkel és gépekkel, állandó bizonytalanságban és jövőkép nélkül. Az egyszerű gazda ráadásul uniós alapokra sem igen pályázhat, erre csupán hatalmas földterülettel, esetleg másokkal társulva lenne esélye. A szövetkezéstől azonban tart: érthető módon kiábrándult abból a kommunizmus idején. Így megtermeli azt, amire szüksége van, a maradékot pedig — majd csak lesz valahogy alapon — házának kapujában árulja, vagy potom pénzért adja el a kereskedőnek, aki busás haszonra tesz szert, drágán értékesítve azt.
Talán ezért is jelentős az a magyarországi mintát követő munkaterv, amely a szépmezői agráripari park kialakításáról, a környékbeli gazdákat tömörítő termelői értékesítő szövetkezet kialakításáról szól. A környékbeli kistermelők egyik legnagyobb gondjára nyújthat megoldást: a gazdának nem kell fájjon a feje, hogy a burgonya, káposzta, zöldség a nyakán marad, csak a termeléssel kell foglalkoznia, és tudja, hogy a terményért tisztességes árat kap majd. Emellett a szövetkezethez csatlakozva tulajdonosa marad a telkének, ugyanakkor az immár profitorientált vállalatnak is, érdekei pedig egybeesnek a szövetkezet céljaival. Ráadásul a társulás hatékonyan pályázhat uniós alapokra is, és így a mezőgazdaság a térség egyik húzóerejévé válhat.
A terv sikere azonban azon is múlik, hogy a környékbeli gazdák mennyire képesek eltekinteni attól, amit a kommunista rezsim alatt tapasztaltak a szövetkezetekben. Jelenleg ugyanis Romániában még nem érték a közös munka. Márpedig ez könnyen végzetesnek bizonyulhat a mezőgazdaság és a térség fejlődésére.
