Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az új pártfinanszírozási törvényt Klaus Johannis tegnap. Az államfő számos elvi és jogi kifogást emelt a március közepén nagy szavazattöbbséggel elfogadott jogszabály ellen, amely szerinte jelenlegi formájában nem teszi átláthatóbbá és tisztességesebbé a pártok pénzelését, nem zárja ki az üzleti szféra és a politikusok érdekösszefonódásának gyanúját.
A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik, a jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el, amennyiben elértek egy bizonyos támogatottságot. Johannis szerint azonban a jogszabály továbbra sem zárja ki a bújtatott finanszírozás lehetőségét, vagyis az olyan „kölcsönöket”, amelyeket a – nekik lekötelezett politikusok hatalomra segítését üzleti befektetésnek tekintő – támogatók később elmulasztanak visszakérni a jelöltektől. Az elnök azt is kifogásolta, hogy a számvevőszék már nem ellenőrizhetné a pártfinanszírozást, holott a választási kampányok idején ahhoz közpénzeket használnak fel.
A pártfinanszírozási törvény az első, amelyet a parlament elfogadott abból a csomagból, amellyel a romániai választási rendszert akarják megújítani. A szövegező különbizottság a párttörvény és a helyhatósági választási törvény tervezetét is kidolgozta már. A továbbiakban a parlamenti és az elnökválasztás szabályozására is új törvénytervezetet dolgoznak ki. A választási reform gondolatát elvileg minden parlamenti párt támogatta, amikor az államfő konzultációt rendezett a témáról. A pártok vállalták, hogy a tavaszi ülésszak végéig elfogadják a törvénycsomagot, ugyanis a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete – azt kérte a tagállamoktól, hogy a voksolást megelőző egy évben már ne módosítsák a választási szabályozást (az országban jövő tavasszal önkormányzati, ősszel pedig parlamenti választásokat tartanak).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.