Egyrészt következetességre utal: mint ismert, az államelnök a választási törvények módosítása kapcsán konzultációra hívta a parlamenti pártokat, és kampányában, majd megválasztása után többször is síkraszállt a választási reform érdekében. Johannis érvelése szerint az új pártfinanszírozási törvény nem teszi átláthatóbbá az alakulatok pénzelését, továbbá nem zárja ki a bújtatott finanszírozás lehetőségét és a korrupció egyik forrását, az üzleti világ és a politikusok összefonódását, korlátozza a pénzköltés ellenőrzését – mindezek pedig tovább késleltethetik a politikai osztály megújulását. Nem jelentéktelen az államfő lépése olyan vonatkozásban sem, hogy ez immár a sokadik nézeteltérése a parlamenttel. Eddig többször bírálta a törvényhozó testületet az igazságszolgáltatás munkájának akadályozása miatt, amikor egyes honatyák mentelmi jogának megvonását elutasították.
Mindebből pedig jól látszik: a kampányában a Băsescuétól eltérő elnöki magatartást ígérő Johannis egyre gyakrabban billen ki közvetítői szerepköréből, kényszerül konfrontációra és vállal nyílt szembenállást más állami intézményekkel – a parlament mellett többször mutatkozott elégedetlennek a kormány tevékenységével is, különösen azt rótta fel Pontáéknak, hogy nem tanácskoztak az adótörvénykönyv módosítása előtt. A mandátuma kezdetén elsősorban külpolitikai ügyekkel foglalkozó államfő szemmel láthatóan mind aktívabb belpolitikai fronton. Talán ennek is tudható be, hogy tanácsosa révén érdeklődést mutatott az RMDSZ-en kívüli magyar szervezetek iránt, és fogadták a Cotroceni-palotában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttségét.
Mindezen döntések, gesztusok ellenére továbbra is kérdés, hogy mennyire erős az államfő elkötelezettsége a politikai osztály megújítása iránt, és azt sem tudjuk még, hajlandó-e párbeszédre a magyarság számára fontos témákról.