Baróton vitát szült a campus építése

2007. június 26., kedd, Közélet

Mint az várható volt, a baróti iskola campusának építése tartalmatlan és személyeskedő vitát szült a helyi politikai életben.

A megelőlegezhető vihar előszelét már a Barót Napok alkalmával szervezett fórumon érezni lehetett: a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója és megyei tanácstag Dimény János Nagy István polgármestert már-már gazda módjára oktatta, majd siettette a munkálatok elkezdését lehetővé tevő procedúra elindítását. Mintegy megerősítvén, hogy nem fogják tétlenül szemlélni, amint a független polgármester saját elképzelései szerint építkezik, illetve hogy a várható sikert egyedül zsebelje be, a legutóbbi tanácsülésen a szövetség képviselői olyan bizottság létrehozását javasolták, amelyben ők is fontos szerephez jutnának.

A polgármester által előterjesztett kérdés egyszerűnek, néhány perc alatt ,,letudhatónak" tűnt, hiszen mindössze annyiról lett volna szó, hogy a kormány által jóváhagyott 2,4 millió lejt beveszik a helyi költségvetésbe. A rutinnak számító szavazás helyett viszont emelt hangú vita kerekedett, amikor az RMDSZ-es képviselők jelezték, hogy az építkezés időpontjainak betartását elősegítő, illetve a ,,becsületes úton" való kivitelezés céljából azt javasolják, hogy hozzanak létre egy kilenctagú bizottságot. Nagy István polgármester emlékeztette a szövetség képviselőit, hogy a polgármesteri hivatal még egyetlen megnyert pályázaton sem bukott el valamely szabály be nem tartása miatt, így csak azért, hogy az RMDSZ emberei is fontosnak érezhessék magukat (a bizottságban helyett kapna az iskola igazgatótanácsának elnöke, azaz Dimény János, valamint Incze István és Antal Mihály tanácstag is — szerk. megj.), nem látja indokoltnak bizottság létrehozását. Nagy nem nézi jó szemmel Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő ama kérését sem, hogy az építést ne az önkormányzat, hanem a Baróti Szabó Dávid Középiskola végezze. ,,Évente több mint 120 000 lejt fizetünk tanintézményeinknek otthont adó ingatlanok bérleti díjaként, ezért nem kockáztathatjuk meg, hogy legkevésbé számunkra legyen átlátható a folyamat, s esetleg úgy járjunk, mint tavaly, amikor a tanfelügyelőség hozzáállása miatt elveszett a megítélt 550 000 lejes támogatás" — mondotta Nagy.

A bizottság létrehozását kezdeményező Antal Mihály tanácstag, javaslatának okolásaként, tanügyminisztériumi átiratból idézte azt a részt, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a határidők be nem tartása a támogatás elvesztésével jár. Vass Csilla független képviselő méltatlankodásának adott hangot, amiért egy fontosnak tűnő átiratot sem a pénzügyi bizottság elnökeként, sem a középiskola igazgatóhelyetteseként nem kapott meg. ,,Ez a folyamatos titkolózás és bizottságosdi csak az önök számára hajt hasznot azáltal, hogy átláthatatlanabbá válik a folyamat. Ha tényleg azt szeretnék, hogy felépüljön az új iskola, a tanári lakások, akkor ne gördítsenek mesterséges akadályokat elébe" — hangsúlyozta Vass Csilla.

Hogy a határidőket tartani tudják, bár a határozatban nem szerepelt a bizottság létrehozása, ellenvetés nélkül elfogadták a támogatás bevételét a költségvetésbe. A szövetség képviselői azzal távoztak, hogy a következő tanácskozáson ismét előveszik a javaslatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-06-26: Közélet - Váry O. Péter:

Tettes nincs, csak a kár maradt (Egy évvel a mamuttűz után)

Albert Levente felvétele
Bő egy évvel a tavaly március 13-án történt sepsiszentgyörgyi tűzeset után az ügyészség meghozta döntését: senki sem vádolható a Múzsák sétánybeli mamuttömbházban keletkezett tűzvészért. Az ítélet felháborodást váltott ki a lakók körében, hisz nem csak ők tudják, hogy a kilencedik emeleti lakásban a tüzet Harrington Szánthó Anna okozta, de az oltás után helyszínelő szakemberek is egyértelműen a szándékos gyújtogatást jelölték meg keletkezése legvalószínűbb okának. S a felháborodás mellett a lépcsőháznyi lakó kétségbeesetten kérdezi: kárukat akkor most ki téríti meg?
2007-06-26: Közélet - Iochom István:

Visszaadják a fortyogói földeket

E hónap végéig a volt tulajdonosok visszakapják a fortyogói kezelőtelep és szálloda körüli parcellákat — tudtuk meg Török Sándor kézdivásárhelyi polgármestertől.