Az eredeti már önmagában sejtetett valamit, amire aztán a könyv lapozása során jön rá az olvasó: amolyan önigazolás az egész, válaszkeresés arra, hogy ami történt, miért alakult úgy,  s aki az egész történetnek középpontjában áll, milyen szerepet vállalt és  töltött be az adott helyzetben. Mindezek megértéséhez azonban szükség van néhány életrajzi vonatkozás említésére is. A szerzőről tudni kell, hogy a megyeszékhelyen született félig szász családban, a középiskola után férfikészruha-gyártásból szerzett  technikusi  diplomát. Aránylag korán kezdett politizálni az akkori ifjúsági szervezetben, innen került a pártakadémiára, ahol pénzügyi és könyvelési szakot végzett. Ez lehetővé tette, hogy előbbre lépjen, két nagy község élére állították, s uzoni polgármestersége idején következett be a rendszerváltás, ami viszont az ő vezetői beosztását nem  semmisítette meg. Lehet, sokan nem tudják, hogy az 1989. decemberi események után Háromszéken mindössze két olyan községvezető maradt a helyén, akiket a település polgárai megtartottak, most már tényleg demokratikusan újraválasztottak. Egyikük Höncz László volt Uzonban, a másik  egy Bodza vidéki elöljáró... Akkor még nem lehetett tudni, minek is nevezik az új tisztségeket, annyi bizonyos viszont, hogy Uzonban erre a választásra már délután négy órakor sor került, elsőnek az országban. Máshol még bizonytalankodtak, a nagyközségben már határozat született, a közelgő ünnepekre való tekintettel élelmiszerrel, hússal és kenyérrel töltötték fel az üzletet. Ezzel a lépéssel a régi-új községvezető kétségtelenül megnyerte azt a csatát, amely biztosította számára, hogy az elkövetkező napokban emelt fővel, határozottsággal intézze a település ügyeit. S ehhez arra is szükség volt, hogy napokig ne hagyja el a tanácsépületet, a községet. Persze, mellette ott voltak a községben tekintélynek örvendő értelmiségiek, szakemberek, de egyszerű munkások, földművesek is, akik minden hívó szóra ugrottak, s ritka fegyelmezettséggel óvták a falut, egymást, s nem ültek fel a megyeszékhelyről, Brassóból, a szomszédos településekről érkező rémhíreknek. Ilyenből éppen elég volt, s minden bizonnyal egyedüli volt Uzon abból a szempontból is, hogy nem osztottak fegyvereket, pedig azok ott voltak a községi rendőrség épületében, mindenki elől elzárva.
Ha csak Uzonra és Bölönre szorítkoznék, ez az írás sok olvasó számára kevésbé lenne  érdekes. A szerző éppen ezért a második kiadásban elhagyja az erre az időszakra vonatkozó, elsősorban  személyesen róla szóló fejezetek egy részét, s próbálja  szélesebb mederbe terelni a romániai eseményeket, de ezeket is mélyen beleágyazva olyan eseménysorozatokba, amelyek a világ  sodrását idézik fel a XVIII. század végétől napjainkig. Igyekszik megtalálni a mozgatórugókat, amelyek az emberiséget a végső bukásba taszítják. Hihetetlen szálak bontakoznak ki, s amit érzünk, azt tulajdonképpen már évszázadokkal korábban  alapozták meg. Ma már nyilvánvaló, hogy olyan világkormány felállítása a cél, amely megfojt minden szembenállást, megfoszt minden akarattól, hadat üzen mindannak, ami nem előnyös számukra. A szerző olyan írott bizonyítékokat is közöl, amelyek a világuralomra törők terveiről, elképzeléseiről vallanak. Ugyanígy, a román nyelvű sajtóból, a decemberi eseményeket taglaló művekből idézett részek alapján megbizonyosodunk afelől, hogy az ország lakossága játékszer volt egy játszmában, amelynek a forradalom nevet adták.

Péter Sándor