A harmincnapos kényszerszünet lejárta előtt kinyitott az összes, az adóhatóság ellenőrei által korábban bezárt csíkszeredai vendéglátóhely – közli a Székelyhon. A működtetők minden esetben bírósági elnöki rendeletet kértek az intézkedés felfüggesztésére, így már múlt héten nyithattak. A március végi razzia után egy héttel már újra kiszolgált az egyik étterem, ezt követte egy kávézó, majd sorban lekerültek a többi bezárt vendéglátóhely ajtajáról is a pénzügyi kihágásra figyelmeztető feliratok és a hatósági pecsétek.
Harminc nap lett volna a kényszerszünet, de a bírósági elnöki rendeleteknek köszönhetően egyik esetben sem tartott ez két hétig. A többezres pénzbírságokról a bíróság dönt, miután a tulajdonosok pert indítottak.
Információink szerint a bírsággal sújtott háromszéki vendéglátósok többsége nem indított jogi eljárást a büntetések ellen. Az egy hónapra bezárt Bisztró tulajdonosai a pénzbírság érvénytelenítését kérték, a bezárás ellen viszont nem kértek jogorvoslatot. Gergely István ügyvezető kérdésünkre elmondta, jövő hét elején lejár a harminc napos büntetés, így már nem volt értelme, hogy annak felfüggesztését kérjék, ám ahhoz ragaszkodnak, hogy az aránytalanul nagy pénzbírságot jogi úton követeljék vissza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.