Egyszer hopp, máskor kopp – tartja a közmondás. Vonatkozik ez cselgáncsozók hétvégi programjára is. De vegyük sorra: Jászvásár látja vendégül a Román Kupa döntőjének mezőnyét és a Földharc országos bajnokság záró viadalának résztvevőit. Kézdivásárhely három versenyzővel képviselteti magát: Czifra Attila (90 kg), Csíki Zsolt (66 kg) és Lukács Kinga (57 kg).
A magyarországi Domaszéken nemzetközi gyermekversenyt szerveznek, s erre a Nagy Mózes SK szakosztálya nyolc, a szentkatolnai pedig három dzsudokával nevezett. Érmekért mennek, nem vitás. A sorrendben Csíkszereda következik, méghozzá három versennyel. Az első a Molekula Kupa, melyre a kézdivásárhelyiek húsz gyereket neveztek; második az eurorégiós országos rendezvény elődöntője, melyen Kézdivásárhelyt kilenc versenyző képviseli. A harmadik a csíkszeredai Tánczos Gál Emlékverseny lesz hét kézdivásárhelyivel a mezőnyben.
Valamennyi versenyre sok sikert kívánunk a felső-háromszékieknek! (á)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.