Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke tegnap megállapodott arról, hogy Belgrádban jövőre megemlékezést tartanak a nándorfehérvári csata (a szerb kormány szóhasználata szerint a törökök ellen Hunyadi János által vezetett, magyar–szerb közös küzdelem) 560. évfordulója alkalmából.
A szerb kormány közleménye szerint a magyar házelnökkel folytatott beszélgetés során arról is egyeztettek Belgrádban, hogy közös alapítványt hoznak létre a Magyarország és Szerbia közös történelmét meghatározó személyiségek tiszteletére.
A közlemény szerint Aleksandar Vučić és Kövér László találkozóján szó esett a két ország kiemelkedően jó kapcsolatáról, a történelmi megbékélési folyamatról, a Szerbiában élő magyar, illetve a Magyarországon élő szerb kisebbség helyzetéről. Megállapították, hogy a kisebbségek hidat képeznek a két ország együttműködésében. Egyeztetettek továbbá a gazdasági együttműködés növeléséről.
Kövér László arról is tájékoztatta a szerb miniszterelnököt, hogy a magyar cégek nagy érdeklődést mutatnak a privatizáció előtt álló szerb vállalatok iránt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.