Két fiatal férfit alkalmazott munkakönyvvel a bodoki önkormányzat, akik — az erre vonatkozó törvény előírásainak megfelelően — az éjjeli helyőrséget végzik nem csak a községközpontban, hanem a hozzá tartozó két faluban, Oltszemen és Zalánban is.
— Tavaly egy francia gyártmányú, működőképes, elkobzott személygépkocsit kaptunk a román kormánytól, amelyet nem tudtunk beíratni, s azt határoztuk, hogy ideiglenes számtáblával, kimondottan a község területén az éjjeli helyőrség használatába adjuk, hogy azzal körözzenek, őrizzék-vigyázzák és ellenőrizzék a három település éjjeli csendjét. Megfelelő biztonsági felszereléssel láttuk el őket, és szolgálatuk idején állandó kapcsolatot tartanak fenn a községi rendőrséggel. Ellenőrzik a gyanús személyeket, igazoltatják, és ha szükség lesz, értesítik a rend hivatalos szerveit.
Az éjjeli helyőrök fekete egyenruhát viselnek, amelyen a község címere látható. A szolgálati kocsin a községcímer mellett felirat: Paza comunală — Helyőrség. A működési szabály szerint este hat és reggel hat óra között állandó jelleggel járőröznek a településeken. A helyőrség fenntartása érdekében minden család évi 40, egy személy pedig évi 20 lejt fizet. A 65 éven felüliek nem fizetnek éjjeli- őrséget. Ebből és a helyi költségvetésből állják majd az őrök fizetését, az üzemanyagot és az egyenruhákat. A község településeinek bejáratához hamarosan figyelmeztető táblákat helyeznek el, melyek a járókelők-utasok tudtára adják, hogy a falu helyőrséggel őrzött település. Az éjjeli járőrözés március 12-én lépett életbe.
Példát szolgáltat az éjjeli őrzés ilyen módú megszervezése: biztosítja a három falu közbiztonságát, a lakosság nyugalmát, nem kevésbé az éjjeli mezei szarkák, lopások elleni küzdelmet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.