Marosvásárhelyi utcanevekA magyarokat hibáztatják

2015. április 22., szerda, Belföld

A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka szerint a Civil El­kö­telezettség Mozgalom (Cemo) azzal a szándékkal helyezett ki kétnyelvű utcanévtáblákat Maros­vásár­helyen, hogy etnikumközi feszültségeket gerjesszen. A hatósági vezető ugyanakkor továbbra sem lát semmi kifogásolnivalót az elmúlt két napban foganatosított intézkedéseiben, sőt.
 

Valentin Bretfelean rendőrparancsnok tegnap sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy a Cemo önkéntesei „a törvényre fittyet hányva helyeztek ki kétnyelvű utcanévtáblákat, azzal a szándékkal, hogy Marosvásárhelyen feszültséget gerjesszenek az etnikumok között”. A helyi rendőrség irányítója elmondta, hogy éppen március 20-án, a marosvásárhelyi véres román–magyar összecsapás 25. évfordulóján érték tetten az egyesület két önkéntesét, akikre ötezer lejes bírságot róttak ki. Bretfelean szerint az általa vezetett hatóság illetékesei megfelelően jártak el, mivel a törvény értelmében csakis a helyi hatóságok vagy az önkormányzat engedélyével rendelkező szervezetek helyezhetnek ki feliratokat. A Cemo nem helyhatóság, és nem is rendelkezik a helyhatóság engedélyével – állapította meg. Bretfelean elismételte továbbá azt a napokban már több rendben elhangzott kijelentést, mely szerint a városháza már a múlt év végén elkezdte a hivatalos kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, és négy utcára már ki is kerültek ezek a táblák. Az önkormányzati beosztása szerint igazgatói tisztséget viselő parancsnok tegnap megismételte az egy nappal korábban már feltett kérdését is, mely szerint „mi lenne, ha mától Marosvásárhely minden polgára vagy szervezete elkezdene engedély nélkül mindenféle táblákat kitenni ahová csak a kedve tartja?”
Bretfelean nem mulasztotta el, hogy tájékoztasson: eddig mintegy negyven ingatlan tulajdonosának adtak 48 órás haladékot a törvénytelenül kihelyezett utcanévtábla eltávolítására, a felszólítási akció azonban folytatódik. Újból hangsúlyozta, hogy nem céljuk a bírságolás, csupán a törvényességet akarják visszaállítani. Külön megemlítette, hogy egyesek „nyomást próbálnak gyakorolni rá, hogy ne alkalmazza a törvényt”, de ő nem enged.

 

Szekusból rendőrré
Sajtóértesülések szerint az ötvenedik életévén túl lévő, jogász végzettségű Valentin Constantin Bretfelean elég színes múltat tud maga mögött, ráadásul a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjeként kimondottan élen jár és járt a magyarellenes megnyilvánulásokban. A Főtér.ro portál által összegyűjtött adatok szerint a parancsnok neve szerepel a Gazeta de Maramureş napilap hasábjain, az egykori szekusokat leleplező, több mint tíz évvel ezelőtt megjelent írásban. Eszerint Bretfelean 2001-ig a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Máramaros megyei osztályát vezette őrnagyi rangban, 1989 előtt pedig a Securitate tisztje volt. A lap szerint Bretfeleant súlyos szabályzatsértés miatt állították a SRI fegyelmi bizottsága elé, majd szankciók nélkül menesztették. Ezt követően lett a marosvásárhelyi helyi rendőrség helyettes ügyvezető igazgatója, majd vezetője. A Főtér ugyanakkor egy kisebb összesítőt is készített a parancsnok közelmúltbeli viselt dolgairól, Lakó-Péterfi Tünde civil aktivista elleni, másfél évvel ezelőtti bírságtól az EMNT-re a székely zászló használatáért kiszabott tetemes bírságokon keresztül egészen a március 10-ei, székely szabadság napjára tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltásában betöltött szerepéig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2015-04-22: Sport - :

Érmek a magyar bajnokságról (Karate)

A 15. WKF magyar bajnokságon 60 klub 600 versenyzője vett részt, köztük a sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karatékái. Az olimpiai részvételre pályázó küzdősport kétnapos mogyoródi versenye része a Karate éve, 2015  programsorozatnak.
2015-04-22: Közélet - Fekete Réka:

Visszaszorítanák az iskolaelhagyást

Évente legalább öt-hat osztálynyi nyolcadikos diák nem folytatja a tanulmányait az általános iskola elvégzése után, százötven-százhatvan tanuló már tanév közben lemorzsolódik, harminc-negyven pedig nem felvételizik kilencedik osztályba – közölte tegnap első sajtótájékoztatóján Kiss Imre újonnan kinevezett megyei főtanfelügyelő, aki arról is szólt, a jövőben konkrét lépéseket tesz a tanfelügyelőség az iskolákkal és önkormányzatokkal közösen az iskolaelhagyás csökkentéséért.