Az összeugrasztás mesterei

Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető.
De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető.
Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spa­nyol­országból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székely­földért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere.  Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!