Egy vagy két templom ellen tervezett merényletet egy 24 éves informatikushallgató, akit vasárnap tartóztatott le a rendőrség Párizsban – jelentette be tegnap a francia belügyminiszter. Bernard Cazeneuve sajtótájékoztatóján elmondta: a férfit megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok, mert Szíriába készült, hogy csatlakozzon a dzsihádistákhoz.
Gépkocsijában és a Párizs egyik déli kerületében található lakásán fegyvereket, töltényeket, golyóálló mellényeket, telefonokat és informatikai eszközöket foglaltak le a nyomozók. „Olyan dokumentumot is találtak (a rendőrök), amelyből egyértelműen megállapítható, hogy az érintett személy valószínűleg egy vagy két templom ellen tervezett azonnali merényletet. Vasárnap reggel ezt a támadást elhárítottuk” – fogalmazott a tárcavezető. Párizsban a tizenhét halálos áldozattal járó január eleji iszlamista merényletsorozat óta legmagasabb szintű a terrorkészültség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.