Négy kolozsvári személyiség részesült tegnap a Sólyom László magyar köztársasági elnök által adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben a kincses városbeli magyar főkonzulátuson.
Cseh Áron főkonzul ünnepélyes keretetek között nyújtotta át az idei március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott kitüntetéseket dr. László Ferenc zenetörténésznek, a Gheorghe Dima zeneakadémia nyugalmazott professzorának, Csiky András, illetve Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színművésznek. A tíz nappal ezelőtt elhunyt Gergely István szobrászművész kitüntetését özvegye, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet vette át. László Ferenc munkásságát Almási István népzenekutató, Csiky András és Bogdán Zsolt érdemeit Visky András dramaturg, író, Gergely István tevékenységét pedig Németh Júlia művészettörténész, a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztője méltatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.