Barót városi tanácsának legutóbbi ülésén Demeter Zoltán felvetette: a strand kezelését bízzák az Aquasic közösségek közötti társulásra.
Az RMDSZ-es tanácstag érvelése szerint a létesítmény működtetését a városházának csak nehézkesen sikerült megoldania, jó lenne tehát, ha arra a társulásra bíznák, amely A borvíz útja programban elkészült létesítményeket sikeresen igazgatja. Lázár-Kiss Barnas András polgármester nem állt ki egyértelműen párttársa javaslata mellett: kijelentette, mindenekelőtt arról kellene tájékozódni, hogy egyáltalán befogadnák-e őket a társulásba, javasolta, csak ezután tárgyaljanak a továbbiakról.
Amennyiben hivatalos formában is felvetődne a strand kezelésének átadása, valószínűsíthetően nem kapná meg a szükséges kétharmados támogatást, hiszen az MPP mindig ellenezte, hogy a megyei tanáccsal társuljanak – pártelnökük, Nagy István szerint nem szabad teret engedni a megye központosító intézkedéseinek –, s a néppártos tanácstagok szavazatait sem kapná meg, hiszen Szép Béla is elutasította az indítványt: „ha egy strandot sem tudunk működtetni, miért vagyunk mi itt?” – mondotta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.