Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Támogatás kisgazdaságok korszerűsítésére

2015. április 28., kedd, Gazdakör

Március 25-én kezdődött el a pályáztatás az új vidékfejlesztési terv két fejezeténél, a gazdaságok korszerűsítésénél és a fiatal gazdák megtelepedésének támogatásánál. Habár közel egy hónapja indult a kiírás, egyelőre még csak érdeklődés követte, pályázat azonban nem érkezett a vidéki beruházásokat kifizető megyei irodához.

  • Komoly esélyt jelent a kisgazdaságoknak a pályázati lehetőség
    Komoly esélyt jelent a kisgazdaságoknak a pályázati lehetőség

Talán még nem sikerült teljesíteni a túl magas kötelező pontszámot, így a potenciális pályázók kivárnak. Április végéig mindkét említett fejezetnél legkevesebb 85 pontot kell elérnie a pályázatnak ahhoz, hogy elbírálás és kiválogatás alá essék, de a következő hónapokban (október végéig) a minőségi küszöbnek is nevezett kötelező pontszám 10–10 ponttal csökken havonta. A pályázatokat folyamatosan lehet benyújtani október 31-éig, viszont ha a keretösszeg elfogy, a pályáztatást leállítják.
A két említett pályázati lehetőséget a román szakminisztérium saját felelősségére, az új, 2014–2020 közötti vidékfejlesztési terv végleges brüsszeli jóváhagyása előtt indította el. Információink szerint ez május végére várható, és Daniel Constantin szakminiszter ígéri, hogy azonnal elindítják a többi fejezetnél is a pályáztatást.
A háromszéki gazdák számára lesz még egy új lehetőség A kisgazdaságok korszerűsítésének támogatása címmel. Itt gazdaságonként 15 ezer euró pályázható meg önrész nélkül. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint ennél a fejezetnél nagy lesz a tolongás, bár egyelőre a vidékfejlesztési tervben csupán 150 milliót irányoztak elő a kifizetésekre. Ez országos szinten csupán 10 ezer kisgazdaság pályázatára lenne elegendő, de reményt keltő, hogy a román hivatalosságok többször is azt nyilatkozták, nagyfokú igénylés esetén lehetőség van a keretösszeg növelésére átcsoportosítás útján. A kiírásra váró fejezet a 6.3 számot viseli majd, és habár még nem ismeretes a végleges feltételrendszer, a birtokunkban levő információkat közöljük az érdekeltekkel: A pályázó gazdálkodó, illetve gazdaság SO (Standard Output) értékének 8000 és 12 000 SO között kell lennie (minden növénykultúrának hektáronként és minden állatfajnak, illetve kategóriának egyedenként megfelel egy bizonyos SO-érték). A gazdaságnak legkevesebb két éve szerepelnie kell a kifizetési ügynökség, illetve az állatorvosi hatóság nyilvántartásában. Egyszerű üzleti tervet kell készíteni, amelyben vállalni kell a gazdaság korszerűsítését és bizonyos mértékű termény-, illetve termékértékesítést. A sikeres pályázó első részletként az összeg (15 ezer euró) 75 százalékát kapná meg, a második részletet legtöbb három éven belül fizetnék ki. Itt viszont feltétel, hogy az első (11 150 eurós ) kifizetés 20 százaléknyi értékében terményt vagy termést kell értékesíteni (2250 euró). Magánszemély nem pályázhat, a pályázónak legalább engedélyezett fizikai személyként (PFA) kell bejegyeztetnie magát a cégbíróságon. Az állandó lakhelynek azon községben kell lennie, ahol a gazdaság található, és ha a pályázónak munkahelye is van, az nem lehet máshol, mint a községben, a szomszéd községekben, illetve a legközelebbi városban. A pályázatok értékelésénél pont jár a szakmai végzettség után (magasabb pontszám az egyetemet végzetteknek, majd a mezőgazdasági líceumot végzetteknek, valamint pont jár a hivatalos képzésen részt vevőknek is), az ágazat fontossági besorolásának függvényében (csökkenő sorrendben: zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés és vetőmagtermesztés, illetve az állattenyésztésben csökkenő sorrendben a szarvasmarha-tenyésztés, méhészet, juhászat) és a község területének termelési képességi besorolása szerint. Ha a pályázónak nincs saját területe, vagy nem elégséges a legkevesebb 8000 SO-s feltétel eléréséhez, akkor bérleti szerződés is elfogadott, viszont ezt legkevesebb tíz évre kell megkötni.
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 299
szavazógép
2015-04-28: Nyílttér - Váry O. Péter:

Mint hajdanában a népdal (Megújult a székely himnusz emlékműve)

Sokan talán nem is tudják, hogy Sepsiszentgyörgyön emlékműve van a székely himnusznak. A belvárosi református templom kertjében, a – nem is tudom, most mi a hivatalos neve, de számunkra úgy hangzik szebben: – Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél, két fenyőfa közt áll a kopjafa, rávésve a székely himnusz szövegírójának és zeneszerzőjének neve, a hozzáillesztett táblán pedig a mára himnusszá vált vers sorai olvashatóak.
2015-04-28: Gazdakör - Bokor Gábor:

Agrárfejlesztési fórum Illyefalván

Illyefalván a KIDA központ konferenciatermében pénteken zaj­lott a Kárpát-medencei agrárfejlesz­tési fórum. A rendezvényt a LAM Alapítvány, a Pannonforrás Klasz­ter, a Biogold Transilvania Egye­sü­let és az AgroSic Közösségek Kö­zötti Társulás szervezte.