Hemzseg a haltól az Olthídi tó

2008. március 21., péntek, Közélet
Jól teleltek a halak az Olthídi tóban Sepsiszentgyörgyön. A túltelepített víz hemzseg a halaktól.

Kárász, ponty, amur kaphat horogra, csukák ritkítják az állományt, aki szerencsés, pisztrángot, sőt, tokhalat is akaszthat, de azt természetesen vissza kell engednie a vízbe. A csukák éppen ívnak, azaz most rakják le és termékenyítik meg az ikrát. Horgászatuk az idén március 27-től engedélyezett. A tavat az Oltból nagy kapacitású szivattyúval átemelt vízzel frissítik. Ennek köszönhető, hogy télen sem volt halelhullás. A tó környéke sűrűn látogatott kirándulóhely, cementlapokkal fedett sétányán a városi zsúfoltságból kiszabadulva szippantanak friss levegőt a kirándulók. Kár, hogy némelyek hadat üzennek a természetnek, és műanyag palackokkal, másféle göngyöleggel dobálják a gyepet, az Olt menti bokrok alja is tele szeméttel, pedig a lámpaoszlopokon szemeteszsákok köszöntik a civilizált sétálókat és horgászokat, akik húszlejes napijeggyel, a megengedett eszközökkel és a tilalmi időn kívül kedvükre szórakozhatnak a halfogással. (sylvester)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2008-03-21: Közélet - x:

A Down-kóros gyermekekért

Március 21. a Down-kórban szenvedő emberek világnapja. A Román Posta ez alkalomból jótékonysági gyűjtést szervez az egész ország területén. A szentgyörgyi postahivataloknál (a központi postánál külön ablakot nyitottak e célra) ma 10—14 óráig lehet megvásárolni az 5 lej értékű karkötőt, amellyel hozzájárulhatunk a beteg embereket segítő jótékonysági alaphoz — tájékoztatta lapunkat Vajda András postafőnök. (józsa)
2008-03-21: Közélet - x:

Közeledik az erdő hónapja

A megyei környezetvédelmi hivatal idén is megszervezi az áprilisi, erdő hónapjához kötődő facsemete-ültetést diákok számára — közölte Hobincu Zoltán, az intézet igazgatója. A már e hónap közepétől elkezdődő rendezvényekbe szeretnének bevonni minél több iskolát, ugyanakkor elképzelésük szerint a fiatalok ellenőrzik majd azt is, hogy mi történt a tavaly Sugásfürdőn elültetett száz csemetével. (mol)