Sikeres Kiss Csaba drámaíró kísérlete, játsszák is hálásan a Kárpát-medence magyar színházai: Csehov nyolc novellájából összeollózott jeleneteket fűzött fel egy kitalált eseményszálra, jelesen bizonyos Irina Bikulina rejtélyes eltűnésének történetére.
Ezt három vándorszínésszel mesélteti el, a jeleneteket pedig nem a jellemábrázolás nagymestere Csehovtól, hanem az anekdotázó Anton Pavlovicstól válogatta össze. Így hát a De mi lett a nővel? című, műfajában férfimeseként meghatározott dráma nem az életunt figurákkal telített, a vágyott, de mégis félelemmel eltöltő változásra való várakozástól átitatott előadásra, hanem az igenis, nagyon dinamikus, pörgő játékra ad lehetőséget, melyben a színészek nemcsak a saját, hanem az elmesélt jelenetekben megjelenők szerepeit is eljátszhatják. Többszörösen színház a színházban, ráadásul színészpróbáló, és a rendezőnek is sok lehetőséget biztosító – a darab közel két évtizedes sikertörténetében előfordult például olyan feldolgozás is, melyben Irina is megjelent a színen. És nem váltott ki osztatlan sikert, hiszen a dráma lényege az elérhetetlen szerelem: mindhárom férfi vágyik a talán nem is létező Irinára, mindannyian a női ideált képzelik bele, és mindhármuk iránta táplált szerelme beteljesületlen marad.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál színre vitt produkcióban a sepsiszentgyörgyi születésű Albu István rendezőként nem hazardírozik, a szöveg erősségére és a három színész játékára bízza az előadást. Meg a kevés tárgyból álló, de sokféle felhasználhatóságot biztosító díszletre (a jelmezekkel együtt az ugyancsak sepsiszentgyörgyi György Eszter alkotása), közte a főszerepet kapó vízfüggönyre, mely hol az örökkévalóságot, hol az idő múlását jelenti – meg olykor a szereplők beszédének érthetőségét zavarja. A három vándorszínész közül – kik Irina nagybátyja, a bankár Bikulina báljára menvén a rejtélyes lányról szóló, hallomásból ismert vagy saját élményeiken alapuló történeteket mesélnek-adnak elő – Jura (a szintén sepsiszentgyörgyi Dávid Péter) viszi a prímet, társai, Gyabkin (Mosu Norbert László) és Aljosa (Faragó Zénó) néha sürgetik az egyre színesebbé váló mesék mihamarabbi befejezését, máskor örömmel avatkoznak bele a részletek megjelenítésébe. Némely jelenetet groteszkre fogva, másokat talán kicsit jobban elnyújtva a kelleténél. De teszik mindezt nagy beleéléssel, sőt, úgy, mintha ott és akkor, az előadás ideje alatt találnák ki az újabb és újabb fordulatokat. És ha ők élvezik a játékot, a néző is jól szórakozik. Még akkor is, ha az előadás után nem egy életre szóló élménnyel gazdagodva áll fel székéről.
